Tóta W.: Nincs még veszve Lengyelország

Nyolc év után elbukott Lengyelországban az illiberalizmus. Eddig mutogathattunk rájuk: itt ez a tiszteletreméltó, melák középhatalom, és náluk is pont ez megy. De nem pont ez ment. Kaczynskinak nem volt ideje és hatalma leválthatatlanná tenni magát.

Dolgozott rajta pedig. Jól ismerjük a technikákat: sajtóellenes lépések, hisztikampányok gender- és migrációügyben, sötét manipulációk, amiket összefoglalóan jogállamisági problémaként szokás emlegetni. Közpénzből finanszírozott permanens kampányok, álságos népszavaztatások hamis kérdésekről. Állandó nemzethalál-víziók, amiket csak a Párt háríthat el, amely tehát maga a nemzet.

És az ékegyszerűre pattintott jobber bunkóizmus: buzik haza, a nő főz-süt-szül, velünk az isten, vesszen a diszkó.

De nem volt elég ereje, hogy leverjen minden érdemi ellenállást. Ellenzéke konokul működött, élt a megmaradt nyilvánossággal, és képes volt mozgósítani a rezsim kárvallottjait. Nőket, akiknek már a bugyijában túrtak az imádságos kezek. Városlakókat és fiatalokat, akiknek forgott a gyomruk az ájtatos-völkisch hazudozástól. A középosztályt, amely magától értetődően döntött úgy, hogy másik utat választ, mert ebben a rendszerben nincs kedve nemzetileg együttműködni. Vagy mert a hazáját európai országként szereti, és nincs ínyére, hogy kifelé áll a rúdja.

Irgalmatlan pofon Orbánnak a lengyel választás, de nem valószínű, hogy a magyar ellenzék adja a másikat

Trump bukása óta nem mostak be ekkorát a populistáknak, mint most, és ahogy érkeznek a lengyel választási adatok, Orbán Viktor szeme a leglilább: Jaroslaw Kaczynski bukása azt jelentené, hogy nemcsak a visegrádi, de a brüsszeli magyar politikának is lőhetnek, Amerika sem fogja kevésbé kóstolgatni az Orbán-rezsimet, és újra kiderült, nem reménytelen nem fair választáson is megverni az autokráciát.