Mészáros Lőrinc lett az ország legnagyobb földesura
A felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó vállalkozások 38 ezer hektáron gazdálkodnak, Mészáros ezzel a korábbi csúcstartó Csányi Sándoron is felülkerekedett.
A felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó vállalkozások 38 ezer hektáron gazdálkodnak, Mészáros ezzel a korábbi csúcstartó Csányi Sándoron is felülkerekedett.
David Cornstein az ATV-ben arról beszélt, hogy országa nem fenyeget embereket szankciókkal.
Miközben a pesti tőzsde pluszban van, Mészáros Lőrinc cégei komoly mínuszban tartózkodnak.
Mészáros Lőrinc mellett Tiborcz István és Rogán Antal is bekerült az amerikai korrupcióellenes törvény alkalmazását előkészítők látókörébe, de egyelőre nem valószínű, hogy Donald Trump rábólintana a szankciókra.
A csatornahálózat fejlesztésére kapott közpénzt a Mészáros és Mészáros Kft., és úgy tűnik, idősebb Orbán Győző vállalatának az építőelemeit is felhasználják.
A biztosító örül, mert az elérhető ügyfélkör óriási, pénzügyi kockázat pedig nincs.
Nem ment el az agrárminiszter a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági kiállításra, a távolmaradást Márki-Zay Péter nyakába varrták. Ennél azonban fontosabb dolgok is történtek: bemutatkozott Mészáros Lőrinc új agrárvállalata, amely a Csányi-birodalom nyomába eredt. Új korszak kezdődött.
Meg Garancsi István. Az uniós pénzek eltűnéséről szóló videóról van szó, amit még Hadházy Ákosék készítettek.
Idén is megjelent A 100 leggazdagabb című kiadvány, amely szerint Csányi Sándor 360 milliárd forintjával továbbra is a legvagyonosabb magyarnak számít. Tiborcz Istvánnak is van már 35 milliárdja.
Múlt héten egy, most szerdán még három, a legutóbbi 4 milliárd forintos.
Egyre nehezebb lehet úgy nyereményjátékot hirdetni, hogy annak ne legyen köze semmilyen Mészáros-tulajdonhoz.
"Magyarország magára maradt, az EU-ban alig vannak jó barátaink, néhány derék náci politikus és pár ex-KGST-kurva, akiknek szintén büdös az EU, és szintén szarnak az emberi jogokra." Vélemény.
Ez történhetett a Mészáros család egyik építőipari vállalatánál is.
Nem négy-, hanem ötmilliárd forintért csinálja meg és üzemelteti majd a dohánytermékek nyomkövetését végző rendszert a 4iG.
1,6 milliárd forint nyereséget ért el tavaly a TV2.
A kormány ráadásul azoknak a beruházásoknak a hasznosulását is veszélyezteti, amelyekre az elmúlt másfél évtizedben egyenként is több tízmilliárd forintot költött Magyarország.