Kigyulladt az MDF volt zuglói irodája
Tűz ütött ki a XIV. kerületi Vezér úton egy 15 négyzetméteres épületben. Információink szerint az MDF volt zuglói irodájáról van szó.
Tűz ütött ki a XIV. kerületi Vezér úton egy 15 négyzetméteres épületben. Információink szerint az MDF volt zuglói irodájáról van szó.
Csányi Sándor szerint Dávid Ibolyának nem a demokrácia védelme volt a fő célja, hanem az, hogy pártján belül megtartsa hatalmát. Az OTP elnök-vezérigazgatója erről az UD Zrt.-ügy büntetőperében tett tanúvallomásában beszélt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerdán.
Nem volt szkinhed, de jobboldali, esetenként szélsőséges nézeteket vallott – így emlékeznek osztálytársai a kamasz Molnár Zsoltra. Az MSZP-s politikus 2002-ben még a Fidesznek dolgozott, ám a szocialisták választási győzelme után a baloldalon futott be politikai karriert. Az eddigi nyilatkozatait összevetve, 2002-ben volt egy olyan időszak, amikor egyszerre dolgozott a Fidesznek és az MSZP-nek. A szocialista kampányfőnök politikai pályaíve. Molnár Zsolt azt mondta, keresztényszociális elveket vallott, szélsőséges eszméket sosem támogatott.
A korábban megszokottnál hosszabb hajjal, élénk színű blézerben és napszemüvegben jelent meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn Dávid Ibolya. Az egykori MDF-elnököt és igazságügyi minisztert egyebek mellett kényszerítéssel vádolja az ügyészség párttársával, Herényi Károllyal együtt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság két éve az alapeljárásban első fokon, nem jogerősen mind a négy vádlottat felmentette a vádak alól jobbára bűncselekmény hiányában. Tavaly januárban azonban a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a korábbi döntést az ügy több vádlottja esetében.
Vallomásában Dávid Ibolya azt mondta: nincs okozati összefüggés bármilyen magatartása és Almássy Kornél visszalépése között.
A JESZ-MDF-Kisgazdaalkatúak igazi újításokkal támadnak. Szórólapszemle.
December végén 70 millió forintért elárverezték a Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székházat. A párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) vezetője szerint azonban nem kell kiköltözniük, mert bíróságon támadták meg a végrehajtást, és vitatják a milliós tartozások jogosságát is – írja az Origo.
Bár méltatói nem győzik hangsúlyozni, mennyit köszönhet a rendszerváltó Magyarország Antall Józsefnek, az is nyilvánvaló, hogy egy hozzá hasonló személyiség ma már nem tudna teret nyerni a hazai politika színpadán. Húsz éve halt meg Antall József, összeállításunkban a maga után hagyott örökséget próbáljuk megragadni.
Adósságkonszolidáció keretében árverési listára került a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) birtokában lévő, Szilágyi Erzsébet fasori egykori MDF-székház. Makay Zsolt pártelnök szerdán az MTI-nek azt mondta, a párt ennek ellenére nem készül költözni.
Saját frakciótársai hazaárulózták le az MDF-es külügyminisztert, Jeszenszky Gézát 1993-ban az ukrán-magyar alapszerződés tárgyalásakot. Domány András 19 évig volt parlamenti tudósító, amire ő nem emlékszik, talán meg sem történt. A hvg.hu most az ő segítségével idézi fel a rendszerváltás politikatörténetének néhány emlékezetes esetét.
Ma már szinte elképzelhetetlenül kulturált hangnemben vitatkoztak a parlamenti pártok 1991-ben arról, melyik legyen az ország hivatalos állami ünnepe. Visszatekintve az is érdekes, mit gondolt akkor a Fidesz október 23-ról, és augusztus 20-ról. Munkatársunk, a 19 évig parlamenti tudósítóként dolgozó Domány András visszatekintéseinek harmadik része következik.
A pulpitust elfoglaló jobbikosok, szamurájkarddal az épületben hadonászó képviselő, az LMP-seket "lekisanyámozó" fideszes, a középső ujját mutogató szocialista – úgy tűnik, ebben a ciklusban minden korábbinál alpáribbra vették a figurát a parlamenti képviselők. Balhék, botrányok természetesen korábban is voltak. Domány András 19 évig volt parlamenti tudósító, amire ő nem emlékszik, talán meg sem történt. A hvg.hu most az ő segítségével idézi fel a rendszerváltás politikatörténetének néhány emlékezetes esetét.
Antall József államtitkárának véleménye Orbán Viktor által kinevezett főigazgatóról és az ő teóriáiról.
Furcsa helyzetbe lavírozta magát a Fidesz a rendszerváltás megítélésében: bár hivatalosan kritikusan szemlélik a több mint húsz éve történteket, nem tagadhatják, hogy ők is alakítói voltak a folyamatnak, amiről lassan meg is kellene emlékezni. Miközben az állambiztonsági múlt feltárása csúszik, a rendszerváltás kutatására külön intézetet hoznak létre, ami egyfajta gesztus lehet a régi MDF-esek felé, különösen, hogy annak első elnöke a legesélyesebb az élére.
Bokros Lajos pártot alapít – értesült az atv.hu. A kapitalizmusbarát, a brit Konzervatív Pártra hajazó szabadelvű-konzervatív pártot április második felében, sajtótájékoztatón mutatják be.
Őrület, de nincs benne rendszer: a kóros Bokros-fixációban szenvedő MDF-utódpárt bővítette politikai repertoárját. Teljesen fölösleges volt.
Nem először fordul elő a rendszerváltás utáni politikában, hogy elvileg mindenki összefogna a túl nagy hatalmú kormány ellen, de a gyakorlatban ez számtalan nehézségbe ütközik. A Horn-kormány idején az akkori jobboldali ellenzék már lefutott hasonló köröket, igaz, akkor elég volt a két választási forduló közt megegyezni. Miben hasonlít az 1997-es Orbán Viktor a 2013-as Mesterházy Attilára, és kik a 21. század MDNP-sei?
Ha továbbra is ilyen lelkesen alakulgatnak és szakadnak az ellenzéki pártok, akkor 2014-re törpepártok hada küzd majd egymás ellen azért, hogy megnyerje magának a választók szívét. A sok kis alakulatnak nem lesz könnyű dolga, ahogy a szavazóknak sem, mivel már most sem egyszerű felismerni, ki kivel van, honnan jött és mit akar. Ha nem hiszi, tegye csak próbára magát!
Számos törvénysértést tárt fel az Antall József Alapítvány gazdálkodásában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése. Kiderült, hogy 2010-ben és 2011-ben a pártalapítványi jelentéseket nem tették közzé, a beszámolókat nem a jogszabályok szerint készítették el. Az alapítvány céljaihoz nem köthető kiadásokat is elszámoltak és az ÁSZ korábbi intézkedési javaslatait sem hajtották végre.
Nem volt mindig olyan felhőtlen a Fidesz és a Századvég-csoport viszonya, mint az utóbbi években, amióta az agytröszt folyamatosan nyeri el a kormánypárt és a kormány milliárdos megbízásait. A Századvéget sikerre vivő elemzők, gazdasági szakemberek néhány éve még másképp képzelték el a jobboldali politikát, a Fidesz jövőjét, mint az egységhez körömszakadtáig ragaszkodó Orbán Viktor. Ám a sikertelen kísérletek után a lázadók megtértek, a pártelnök pedig megbocsátott nekik. A hvg.hu feleleveníti a századvéges kör és a kormánypárt vitákkal terhelt viszonyának alakulását.