Orbán egyszer már megoldotta a Bajnai-feladványt
Nem először fordul elő a rendszerváltás utáni politikában, hogy elvileg mindenki összefogna a túl nagy hatalmú kormány ellen, de a gyakorlatban ez számtalan nehézségbe ütközik. A Horn-kormány idején az akkori jobboldali ellenzék már lefutott hasonló köröket, igaz, akkor elég volt a két választási forduló közt megegyezni. Miben hasonlít az 1997-es Orbán Viktor a 2013-as Mesterházy Attilára, és kik a 21. század MDNP-sei?
„Lejárt az ellenzéki együttműködés elméleti időszaka, és ami működik, azt működtetni kell” – igyekezett lezárni az ellenzéki pártok éveken át tartó helyezkedését és útkeresését Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor 1997. január 14-én Lezsák Sándorral, az MDF elnökével együtt bejelentették: pártjaik „stratégiai szövetséget” kötnek az 1998-as országgyűlési választásokra és az esetleges koalíciós kormányzásra.
Szűk másfél évvel az 1998-as választások előtt a két pártvezér azt fejtegette: a magyar politikában a fő választóvonal a kormányzó pártok és az ellenzék között húzódik meg, ezért az ellenzéknek nem lehet más célja, mint leváltani a kétharmados parlamenti többséggel kormányzó MSZP–SZDSZ-koalíciót. Mint utóbb kiderült, az akkori jobboldali ellenzék sikerrel járt, bár az első Orbán-kormány megalakulásához szükség volt a Torgyán József által vezetett Független Kisgazdapártra is.
A nyilvánvaló különbségek ellenére az 1990-es években az akkori jobboldali ellenzéknek hasonló problémákkal kellett szembenézniük, mint a mai kormány baloldali ellenzékének. Ahogy 1994-ben, úgy 2010-ben is katasztrofális vereséget szenvedett a kormányzó párt (az MDF, illetve az MSZP), miközben az ellenoldal olyan hatalomra tett szert, ami lehetővé tette – illetve teszi ma is –, hogy a saját képére formálja a rendszert, így hosszú távra berendezkedjen a hatalomban.
Kivérzett jobboldal
1994-ben az ellenzéki oldalon négy, meggyengült párt – MDF, a Kisgazdapárt, a KDNP és a Fidesz – versengett egymással, amelyek ráadásul a belső feszültségektől sem voltak mentesek: az MDF-ből 1996-ban kivált az MDNP, míg a KDNP 1997-ben gyakorlatilag felmorzsolódott. A 2010-ben a parlamentbe jutott ellenzéki pártok közt legalább ekkora, ha nem nagyobb különbségek feszülnek. Az elmúlt majdnem három évben mind az MSZP, mind az LMP átesett egy pártszakadáson, és a Jobbikról is folyamatosan morzsolódtak le képviselők.
Ahogy ma, úgy a Horn-kormány idején is hangzatos jelszó volt az ellenzéki együttműködés. Ez már akkor is nehézségekbe ütközött, pedig viszonylag hamar kipróbálták a gyakorlatban: az 1994. decemberi önkormányzati választásokra több helyen alakultak polgárinak nevezett választási koalíciók az MDF, KDNP és Fidesz részvételével. A három párt országos vezetése arról is megállapodott, hogy a budapesti főpolgármester-választáson közös jelöltet indítanak a KDNP-s Latorczai János (ma az Országgyűlés alelnöke) személyében.
Bár Latorczai alulmaradt az SZDSZ-es Demszky Gáborral szemben, a „polgári szövetség” életképesnek tűnt, olyan együttműködésnek, amit érdemes folytatni. 1995 január elején az MDF és a Fidesz vezetői már a további együttműködésről tárgyaltak – kihagyták viszont a KDNP-t, amelyben ekkor már megkezdődtek a később végzetessé váló belharcok. Amikor az MDF–KDNP–Fidesz szövetség lehetőségéről kérdezték, Orbán talányosan annyit mondott: „Minden udvarlásban benne van a házasság lehetősége”.
Az ellenzéki együttműködés ígéretesen folytatódott: 1995 nyarán a köztársasági elnökválasztáson az MDF, a KDNP és a Fidesz közös jelöltet állított Mádl Ferenc személyében a kormánykoalíció által támogatott Göncz Árpáddal szemben. A parlamenti erőviszonyok miatt a lépés csak szimbolikus volt – Gönczöt az első fordulóban megválasztották –, de egyrészt megmutatta, hogy a jobboldali pártok képesek az együttműködésre, másrészt azt is jelezte, hol húzódnak az ellenzéken belüli törésvonalak.
Az ellenzéki összeborulásból kimaradt a Független Kisgazdapárt, amelynek elnöke, Torgyán József nyeregben érezte magát, hiszen a felmérések szerint a legnépszerűbb ellenzéki párt volt, időnként még a szocialistákat is megelőzte a közvélemény-kutatásokban. Torgyán a "liberálbolsevisták" mellett nyíltan bírálta az MDF–Fidesz-együttműködést is, amely szerinte „polgárinak álcázott”, de valójában „liberális” volt. Az ekkoriban igen népszerű pártelnök egyedül a KDNP-vel tudta elképzelni a szövetséget, mert ezt a pártot tartotta „történelminek”.
Az FKGP nem állított jelöltet, és nem támogatta Mádlt sem, mivel közvetlen elnökválasztást akart. A kisgazdák szerint a másik három párt Mádl jelölésével csak legitimálta az MSZP–SZDSZ-koalíciót és Göncz Árpád újraválasztását. „A Polgári Szövetség politikai céljait és jövőképét ez az álválasztáshoz asszisztáló ceremónia leplezte le igazán” – írta 1996-ban az akkor még Torgyán-párti Maczó Ágnes és férje, G. Nagy Ilián, akik „liberalizmussal” vádolták a szövetséget, különösen Orbán Viktort.
Három pólus?
Ezekben az években még sokan úgy vélték, nem két-, hanem hárompólusú rendszer van kialakulóban: az MSZP-SZDSZ a baloldali, az MDF-Fidesz a „liberális”, az FKGP-KDNP pedig a „keresztény-nemzeti” erő lehet. A KDNP szerepe sokáig nem volt egyértelmű, de az 1995 januárjában elnökké választott Giczy György már a párt önállóságát hangsúlyozta, szemben elődjével, Surján Lászlóval (ma a Fidesz EP-képviselője), aki szerinte az MDF szatelitpártjává akarta tenni a KDNP-t (az MDF és a KDNP közt valóban sok személyes kapcsolat volt, sok MDF-es pedig kereszténydemokratának vallotta magát).
A KDNP országos gyűlése 1995 novemberében az önállóságot hangsúlyozó határozatot fogadott el, amelyben kimondták, hogy nemcsak a Polgári Szövetség pártjaival, hanem az FKGP-vel is hajlandóak együttműködni. Ez beindította a láncreakciót: az MDF elnöksége is úgy döntött, hogy nem alakít kétpárti szövetséget a Fidesszel. A hivatalos indoklás szerint azért, mert ez a parlamenti ellenzék kettészakadásához vezetett volna, de valószínűbb, hogy inkább az MDF vezető szerepét féltették a fokozatosan erősödő Fidesztől.
Ahogy 2013-ban az LMP-t szétfeszítették az együttműködést akarók és az attól inkább távolságot tartók közötti ellentétek, úgy az MDF is kettészakadt 1996-ban: a március 4-én tartott országos gyűlésén Lezsák Sándort (ma az Országgyűlés alelnöke) választották elnöknek, mire a kisebbségben maradt politikusok Szabó Iván vezetésével megalapították a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), amelynek – a kormánypártok asszisztálásával – hamarosan saját parlamenti frakciója is lett.
Az MDNP alapító nyilatkozata szerint a legfőbb politikai törekvésük a kormányképes jobbközép koalíció létrejöttének segítése lett volna, vagyis szerettek volna együttműködni más jobboldali pártokkal, de azok nem látták őket szívesen. Az MDNP az 1998-as választásokon eltűnt a politikai süllyesztőben. Szétesett a KDNP is, a kisgazdákhoz húzó pártelnökkel egyet nem értők nagyobb része a Fideszbe, kisebb részben az MDF-be távozott. A KDNP–FKGP-szövetség sem jött össze, így a kereszténydemokraták is kibuktak a parlamentből.
Unióról álmodoztak
Miután a Polgári Szövetség meghiúsult, 1996-1997 folyamán többféle forgatókönyv is kialakult a jobboldalon: a KDNP-s Semjén Zsolt (ma miniszterelnök-helyettes) Kereszténydemokrata Unióról álmodott, amelyet a KDNP és az MDF alkotott volna. A Fidesz és az FKGP viszont lazább, de szélesebb együttműködéseket akart létrehozni: előbbi életre hívta a ma is létező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületet (Mádl Ferenc elnökletével), míg utóbbi a Nemzeti Szövetség Magyarországért néven igyekezett összefogni a „keresztény-nemzeti” erőket. A Fidesz végül azért bizonyult sikeresebbnek, mert középen állt, így mindkét irányból vonzott magához szavazókat.
Az utolsó pillanatig nem volt azonban egyértelmű, hogy melyik párt a legerősebb: az MSZP, a Fidesz és az FKGP sokáig lényegében egyforma támogatottságot tudhatott maga mögött, míg az SZDSZ támogatottsága zsugorodott, a többi jobboldali párt pedig a parlamenti küszöb alá csúszott (ez felgyorsította az MDF közeledését a Fideszhez). Az MSZP támogatottsága 1997 végén látványosan növekedni kezdett, és biztos esélyesként várhatta az 1998-as választásokat. Horn Gyula kormányfő sokáig nem is volt hajlandó kiállni vitára, csak az első forduló után állt ki Orbánnal, aki ekkor lett egyértelműen a legesélyesebb kihívója.
A listás szavazatok alapján az MSZP nyert, a Fidesz szűk kétszázezer szavazattal lemaradva lett a második. Az egyéni választókerületekben az első forduló után az MSZP-nek 113 jelöltje állt az élen, míg a Fidesznek 41, az MDF-nek 13, a kisgazdáknak pedig hat. Ekkor még azonban hátra volt a második forduló, ami 2014-ben már nem lesz. Kósa Lajos, a Fidesz alelnökének magyarázata szerint azért törölték el, mert ők „mindig a másodiknál vesztettek”, pedig ez nem igaz: 1998-ban pont a második körös visszalépésekkel sikerült megverni az MSZP-t.
Orbán Viktor 1998-ban még a választás éjszakáján ajánlotta fel, hogy a Fidesz mindenhol visszalép, ahol a jelöltjeit más ellenzéki jelölt megelőzi, cserébe hasonló lépést vár a többiektől. Az üzenet elsősorban a kisgazdáknak szólt, akiknek 14 jelöltjük állt a második helyen, 93 pedig a harmadikon. Némi alkudozás után az FKGP 82 jelöltje lépett vissza, aminek meg is lett az eredménye: a Fidesz végül 89 egyéni mandátumot szerzett, az MDF 17-et, a kisgazdák 12-t, míg az MSZP csak 54, az SZDSZ pedig két körzetet tudott hozni, így hamarosan megalakulhatott Orbán Viktor első kormánya.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
LMP nevű frakcióban nem maradnak a "szakadárok"
Párbeszéd Magyarországért néven alakítanak pártot az LMP-ből kilépő platformisták. Döntöttek arról is, hogy csak akkor maradnak a képviselőcsoport tagjai, ha kiegészül a frakció elnevezése.
PM: nem adjuk vissza az LMP-s mandátumainkat
A Párbeszéd Magyarországért (PM) nevéből fakadóan továbbra is nyitott a párbeszédre és az együttműködésre - reagált az LMP szóvivőjének szerdai sajtótájékoztatójára Szabó Tímea, megerősítve: mandátumukat nem adják vissza. A PM egyik LMP-ből kivált alapítója azt mondta, kompromisszumokat is hajlandóak lennének vállalni, de a másik oldaltól eddig csak "elvtelen és morálisan elfogadhatatlan" ajánlatokat kaptak.
A Milla miatt nem lesz még pártja Bajnainak
Február 9-én értékeli az Orbán-kormány elmúlt évét az Együtt 2014 alapító szervezetei nevében Bajnai Gordon, Juhász Péter és Kónya Péter. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett párt megalapítására azonban ekkor még biztosan nem kerül sor – forrásaink szerint a Milla a párttá alakulás későbbre hagyását kérte a Haza és Haladás Egyesülettől és a Szolidaritástól.
VV: Kezdődik a nagy Bajnai-Schiffer meccs
Ha nem egységes az ellenzék, Bajnai Gordon nehezen győzheti le a Fideszt, és ha Schiffer András megerősödik, még közös miniszterelnök-jelölt sem lesz belőle - írja a hétvégi LMP-kongresszus fejleményeit értékelve a Véleményvezér blog.
Szövetséget kötne az LMP-vel a 4K! - a név már megvan
A 4K! - Negyedik Köztársaság Mozgalom azt javasolja az LMP-ben maradtaknak, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy szoros együttműködés létrehozására Szövetség a Korszakváltásért néven.
Mesterházy a Wall Street Journalnek: lesz szövetség Bajnaival
"A jogállam helyreállítása a legfontosabb" - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfői számában megjelent nyilatkozatában. A szocialista pártvezető az interjúban kijelentette: csaknem száz százalékos esélyt lát arra, hogy pártja szövetséget fog kötni a választásokra a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014-gyel, amely - mint a lap írta - párttá szerveződik.
