#MDF

Most – lehetne – 35 éves a demokratikus Magyarország
 

Most – lehetne – 35 éves a demokratikus Magyarország

35 évvel ezelőtt, 1990 májusában intézményesült Magyarországon a polgári demokrácia. Május 2-án összeült az első igazán szabadon választott Országgyűlés és május 23-án megalakult az első igazán szabadon választott kormány. Egy mocskos választási kampány és egy népszerűtlen kormány sikertelen kormányzása közé esett ez a szép, rendszernyitó május.

Révész Sándor Révész Sándor






Révész Sándor: A polgári Magyarország éji szelleme
 

Révész Sándor: A polgári Magyarország éji szelleme

Szerzőnk a polgári Magyarország-gondolat fordulatos hazai történetét idézi fel, majd eljut oda is, hogyan lett éppen a céltáblája a Fidesznek a polgári gondolkodás, és, hogy milyen értelmezési kísérlettel állt elő a napokban Gyurcsány Ferenc. Vélemény.

Révész Sándor Révész Sándor




Rendszerváltók30 – Lezsák Sándor: Soha nem gondoltam arra, hogy képviselő legyek
 

Rendszerváltók30 – Lezsák Sándor: Soha nem gondoltam arra, hogy képviselő legyek

Az Országgyűlés most fideszes alelnöke különösen fontos szerepet játszott a rendszerváltáskor, sőt, annak előkészítésében is, 1987-ben az ő lakiteleki sátrában született meg az MDF. A HVG 1990 decemberében készített vele portréinterjút. Ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Rendszerváltók30 - Jeszenszky Géza: Nem nekem való a szónoklás
 

Rendszerváltók30 - Jeszenszky Géza: Nem nekem való a szónoklás

Amikor ez az interjú készült, még "csak" az MDF első számú külügyi szakértője volt, nem sokkal később a rendszerváltás utáni első magyar kormány külügyminisztere lett a történész, MDF-alapító Jeszenszky Géza. A HVG 1990 májusában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

30 éve az üdítően szellemes fideszesek bosszantották az idős házelnököt komolytalan tréfákkal
 

30 éve az üdítően szellemes fideszesek bosszantották az idős házelnököt komolytalan tréfákkal

Harminc éve ezen a napon alakult meg az Országgyűlés az első szabad választásokat követően. Olyan emberek ültek be a parlamenti patkóba, mint Gyarmati Dezső vízilabdázó, Iványi Gábor metodista lelkész, Rajk László építész, Tamás Gáspár Miklós filozófus, Torgyán József kisgazda politikus és Szűrös Mátyás, aki 1989. október 23-án az Országgyűlés erkélyén kikiáltotta a köztársaságot. Már akkor is ott ültek a Fidesz nagyágyúi.

Tóth Richárd Tóth Richárd

Rendszerváltók30 – Kónya Imre: Nem hiszem, hogy van ilyen, hogy magyar sajtó
 

Rendszerváltók30 – Kónya Imre: Nem hiszem, hogy van ilyen, hogy magyar sajtó

A legnagyobb kormánypárt, az MDF első frakcióvezetője akkoriban úgy értékelt, hogy nem az összes újságíró rokonszenvezik az SZDSZ-szel, hanem csak több, mint velük. A HVG 1990 augusztusában készített vele portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán






Harminc éve ezen a napon százezrek voltak az utcán
 

Harminc éve ezen a napon százezrek voltak az utcán

„Azt a csődtömeget, amit a politikai hatalom birtokosai felhalmoztak nekünk, nem csak fiatalként, hanem apaként és nagyapaként is vállunkon kell majd hordanunk. A jövőt felfaló politika ma is folytatódik.” Ezt mondta Orbán Viktor harminc évvel ezelőtt a Kossuth téren. Az akkori március 15-i megemlékezés a rendszerváltás fontos mozzanata volt.

Tóth Richárd Tóth Richárd