Az MSZP-elnök személyesen beszélné rá Ádert Matolcsy és Polt menesztésére
Tóbiás József személyes találkozót kért Áder Jánostól.
Tóbiás József személyes találkozót kért Áder Jánostól.
A legfőbb ügyész szerint van ugyan korrupció, de lehetne rosszabb is. A felesége MNB-alapítványoknál betöltött szerepe miatt pedig szerinte még nem lesz elfogult.
Matolcsy György jegybankelnök szerény magyarázatot adott arra, hogy miért szerepel a 70 millióért kiadott Sakk és póker című könyvben, amely korábbi nemzetgazdasági miniszteri sikereit taglalja. A jegybank elnöke szerint a liberális ellenzék csak blöfföl, amikor azt állítja, hogy Matolcsy-rokonok is kaptak pénzt az MNB-alapítványoktól.
Tóbiás József és Gurmai Zita MSZP-s politikusok Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatót, ahol egyebek mellett elhangzott: a miniszterelnöknek csak addig van szüksége az EU-ra, "amíg bevételhez tudja juttatni a haverjait és a családtagjait".
A miniszterelnök szerint a jegybank nyeresége fillérre megvan, és kiáll az MNB-elnök mellett. Azt is helyesli, hogy a jegybank vagyont halmoz fel.
Brutálisan drágul a cigi, a tej árában aligha lesz érezhető az áfacsökkentés, miközben az alacsony olajárból is több adót szedne be az állam. Eközben bedőlt a Jásztej, Matolcsy nem mond le, és Andy Vajna katapultálta magát a leggazdagabb magyarok közé. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Matolcsy György lemondását követeli a teljes ellenzék, miután dokumentumok is igazolják, amit már a múlt heti címlapsztorinkban is megírtunk: a jegybankelnök kézi vezérléssel osztotta a megbízásokat és a támogatásokat rokoni és baráti cégeknek.
Bejutottunk az egyik MNB-alapítvány zártkörű rendezvényére, ahol végül mégsem mondott köszöntőt Matolcsy György, de kiváló minőségű volt a catering. Az előadások fő üzenete a tudásmegosztás, a sajtó pedig megkapta a magáét.
Matolcsy György politikai blöffnek tartja a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és alapítványait érő kritikákat. A jegybankelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában nagyon fontosnak nevezte Orbán Viktor bizalmát, és azt mondta, biztos benne, hogy folytatják a közös munkát. Nem tervezi lemondását, azt mondta, nem is érti az erre vonatkozó kérdést.
Az OFI megszűnése után egy vidéki főiskolához kerülnek a tankönyvfejlesztések, egy másik vidéki főiskola pedig Matolcsy-pénzekből indíthat közgazdászképzést. Lesz jogszabályban létrehozott közoktatási egyeztető testület, de ebbe a Tanítanék mozgalmat nem hívják meg.
Rogán Antal először szólalt meg az MNB-s ügyekben, de olyat, hogy rögtön felkapta rá a fejét mindenki.
A Miiszterelnöki Kabinetiroda vezetője, Rogán Antal szerint nincs ma fontosabb kérdés, mint a kényszerbetelepítésről szóló népszavazás, bár Orbán Viktor önmagában is vétózhatna az EU-ban. Az ellenzékiek Brüsszel mondatait fújják. Rogán megszólalt MNB-ügyben is, szerinte Matolcsyt a sikerei miatt támadják, a vs.hu-t pedig ellenzéki médiumnak titulálta, aminek szétveréséhez gratulált az ellenzéknek.
A Pallas Athéné alapítványok 830 millió forinttal növelték vagyonukat az alapítás óta eltelt kevesebb mint két év alatt a 2015-re vonatkozó, könyvvizsgáló által jóváhagyott pénzügyi kimutatásaik szerint.
Megerősítették az MNB alapítványai, hogy eddigi működésük során nem folytattak közbeszerzési eljárást.
Száznál is több fát vágatott ki és lesz kénytelen újra telepíteni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fél tucat alapítványának tulajdonában lévő cég – írta a Világgazdaság.
Matolcsy György elveszítette a hitelességét és tisztességét, és ezt látja a világ is.
A Fővárosi Főügyészség elutasította az Együtt feljelentéseit, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai ellen tettek – ismertette a döntést Szigetvári Viktor pártelnök.
Az MSZP szerint az MNB-botrány a korrupció minősített esete, hiszen családtagok, baráti cégek jártak jól.
Most éppen a busziparban nyomult Szemerey Tamás, akinek cégbirodalma az MNB-pénzek egyik legnagyobb kedvezményezettje – a HVG eheti száma körképet rajzolt a Matolcsy körül kialakult „univerzumról”.