#MSZP

Kunhalmi: pontot tettünk a tárgyalási folyamat végére

Az összes helyi szinten felmerült felvetést tisztázta a budapesti önkormányzati választáson való együttműködésben érdekelt három fél - jelentette be Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke, aki szerint a közeljövőben közösen fogják budapesti szinten aláírni a megállapodást, akkor mutatják be főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet is.

MTI


Gőgös: lezárul az ellenzéki vita az együttműködésről

Az MSZP elnökhelyettese szerint akár egy óra múlva le lehet zárni az önkormányzati választáson való ellenzéki együttműködésről szóló vitát, és "várhatóan rendben lesz" a megállapodás. Ezt Gőgös Zoltán szerdán negyed tizenegy körül nyilatkozta újságíróknak a szocialisták székháza előtt, ahol a párt budapesti elnöksége ülésezik.

MTI

Fotók: álomittas arccal folytatják az egyeztetést reggel az MSZP-sek

Valószínűleg nem a hosszú, pihentető alvásról szólt az MSZP vezetőinek múlt éjszakája – legalább is azoké, akik napok óta intenzíven próbálkoznak a baloldali ellenzéki megállapodás tető alá hozásával. Friss fotó az MSZP Jókai utcai székházába tartó Kunhalmi Ágnesről, Horváth Csabáról és Tüttő Katáról.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Önmagával egyezkedik a budapesti MSZP

A szocialista párt fővárosi politikusai kezdtek tanácskozást szerda reggel az MSZP budapesti székházában, az MTI információi szerint az önkormányzati választási együttműködés a téma.

MTI

Politikai dagonyatúra: Ki kamuzott a nagy baloldali cirkuszban?

Nem szegtek meg semmilyen megállapodást, hiszen az MSZP saját belső szabályai miatt felülről nem kötheti meg a helyiek kezét, ezért a szocialisták nem értik, hogy az Együtt miért várt tőlük ilyet, és kedden miért robbantotta fel a teljes budapesti alkut. Ám ha a szakítás miatt a választási megállapodás érvényét veszíti, az MSZP főpolgármester-jelölt nélkül maradhat, vagy egyes értelmezések szerint Horváth Csaba jelöltségéhez kell formálisan visszatérni.

M. László Ferenc

Falus csak hárompárti jelöltként hajlandó megmérkőzni Tarlóssal

„Továbbra is csak úgy vállalom a megméretést, ha mindhárom párt közösen jelöl, együtt támogat engem” – így reagált kedden a 168 Órának Falus Ferenc azután, hogy Együtt-PM bejelentette: elegük lett a baloldali ellenzéki pártok kötélhúzásából, a párt önállóan indul Budapesten az októberi önkormányzati választáson.

hvg.hu

Öt ellenzéki párt fogott össze Nyíregyházán

Összefogott és párszövetséget alakított az októberi választásokra az MSZP, az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, a Függetlenek Egyesülete és az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Szövetség Nyíregyházán.

MTI

Kiakadt az MSZP az FTC-stadion felett elhúzó Gripenek miatt

Az MSZP véleménye szerint a honvédséget pártpolitikai propagandára használták, amikor a Honvédelmi Minisztérium megszervezte, hogy Gripen vadászrepülőgépek húzzanak át a Ferencváros stadionja felett, annak vasárnapi avatóünnepségén – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Demeter Márta.

MTI

Hat kerületben izzad tovább a befeszült ellenzék

Hiába izzadta ki magából az egykori Összefogás három pártja a budapesti választási együttműködést, a kerületekben hetek óta áll a bál, a helyi szervezetek elégedetlenek, fúrják az alkut. Bár a főpolgármester-jelölt és polgármesterjelöltek megvannak, az egyéni körzetek felosztásáról még mindig nincs megállapodás. Hat kerületben tovább izzasztják egymást a felek. Ezek a viták akadályozzák Falus Ferenc tervezett indítását.

M. László Ferenc




Az MSZP támogatja Falus Ferenc jelölését

Majdnem 90 százalékos többséggel szavazták meg a küldöttek pénteken a hárompárti főpolgármester-jelölt támogatását. A kerületi polgármesterjelöltek ügyében is elfogadták a hárompárti alkut. Horváth Csaba II. kerületi polgármesterjelöltséggel vigasztalódhat.

hvg.hu

Meghalt Miskolc volt alpolgármestere

Orosz Lajos, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere halt meg abban a balesetben, amely a 3-as út Borsod megyei szakaszán történt csütörtökön, Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között – közölte az MSZP miskolci szervezete. A balesetben a politikus felesége is életét veszítette.

MTI

Nyerhet-e Budapesten a baloldal?

Nyerhet-e az új összefogással az MSZP, a DK és az Együtt Budapesten, le tudják-e győzni Tarlós Istvánt? Egy elemzőintézet kiszámolta a három párt esélyeit. A Political Capital szerint nehéz meccs vár a baloldalra.

hvg.hu

Megbüntetné az MSZP a kerületeket lázító Horváth Csabát

Elszigetelődni látszik a főpolgármester-jelölti ambíciót feladni képtelen Horváth Csaba az MSZP-ben. Miközben ő az ellenzéki megállapodással elégedetlen kerületi szocialistákat lázítja, a budapesti pártvezetésben felmerült, hogy még a kompenzációs listára sem tennék fel.

hvg.hu


Ezt az árat kéri Falusért cserébe az MSZP

Több pontból álló követeléslistával rukkolt elő a budapesti MSZP. Elvárják, hogy ezeket a DK és az Együtt teljesítse, különben nem adnak zöld utat Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kampányának – értesült MSZP-s forrásokból a hvg.hu.

MLF

Nem volt eredményes az MSZP-sek maratoni ülése

Öt órán át vitatkozott a fővárosi párttanács a jelöltállításról, de végleges döntést csak pénteken hoz majd a pénteki küldöttértekezlet, ami jóval nagyobb grémium. Pénteken dől el az is, támogatják-e Falus Ferenc jelölését. Arról még nem beszélnek hivatalosan, hogy Horváth Csaba felajánlotta lemondását.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI