Tizenkilenc hazai párt szűnt meg, de sok különleges megmaradt
Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma idén 141-ről 122-re - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatásából.
Csökkent a Magyarországon bejegyzett pártok száma idén 141-ről 122-re - derül ki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának tájékoztatásából.
Lendvai Ildikó szerint a civiltörvény olyan, mintha a médiatörvényből és az egyházi törvényből is kivették volna a legrosszabb részeket, és ezeket rakták volna bele, olyan, mint egy "pocsék öszvér".
Az MSZP szerint nemzeti összefogásra van szükség a devizahitelesek megmentése érdekében. Szekeres Imre hozzátette, Magyarországtól függetlenül zajlanak az események, amelyek sokszor megoldhatatlan helyzetbe hozzák az embereket, vállalatokat és önkormányzatokat.
A kormány újabb, 130 milliárd forintos zárolást készít elő Katona Tamás volt pénzügyi államtitkár szerint. A szocialista politikus a Klubrádióban csütörtökön azt mondta: ezzel a zárolással ellehetetlenítik majd az alapvető közszolgáltatásokat, így az egészségügyet és az oktatást.
Az MSZP szerint a kormány csak saját tétlenségéről próbálja elterelni a figyelmet az államadósság ügyével.
Egyre nagyobb a nyomás az LMP vezetőségén, hogy gondolja újra a legkisebb ellenzéki párt politikáját és vegye át a belső vitái miatt bénult, fokozatosan zsugorodó MSZP helyét a "váltópárti" pozícióban. A stratégián és a 2014-es választási programon már külön bizottság dolgozik, ám a tagság egyre feszültebb és türelmetlenebb, ami időnként indulatos belső vitákhoz, máskor politikai bakikhoz vezet.
Orbán Viktornak nem csak lehetősége, de munkaköri kötelessége lett volna a devizahiteleseken segíteni és a problémát az Európai Unió elé tárni – mondta a Klubrádióban Herczog Edit, az MSZP EP-képviselője. A szocialista politikus a Megbeszéljük című műsorban annak kapcsán nyilatkozta ezt, hogy az európai uniós jogszabályok módosítását kezdeményezi a devizahitelesek érdekében.
A Fidesz és az MSZP támogatottságában a korábbi trendeknek megfelelő, de nagyon kicsi változások történtek az elmúlt hónapban, s a hónap nyertese a Jobbik, amelynek tábora egy százalékponttal 8 százalékra nőtt - ismerteti az Ipsos a legfrissebb, július közepén végzett közvélemény-kutatásának adatait a Népszabadság szombati számában.
Élesen bírálta az ellenzék a kormányt az Európai Unió Bíróságának tegnapi elmarasztaló ítélete kapcsán. Az uniós testület a magyar áfaszabályozás egy részét kifogásolta, a Jobbik „a nemzeti vagyon elkótyavetyéléséről” beszélt a Mol-részvények esetleges eladása kapcsán, az MSZP szerint viszont a kormány számíthatott volna az uniós döntésre.
Három százalékra csökkentené a bejutási küszöböt a Népszabadság információja szerint az LMP. A Karácsony Gergely, Ertsey Katalin és Schiffer András által jegyzett törvényjavaslat magyarországi lakóhelyhez kötné a szavazati jogot és egy 245 fős Országgyűlést állítana fel.
Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz felelőtlen kormányzást folytat, és nem törődik az emberek problémáival. A politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP szerint a jelenlegi gazdaságpolitika átalakítására és azonnali intézkedésekre lenne szükség.
A polgári engedetlenséget kockáztatja a Fidesz - állítja az MSZP "megmondó embere", aki szerint nem húzza ki a kormány ezzel a stílussal 2014-ig.
Korózs Lajos, az MSZP országos elnökségének tagja szerint soha nem volt annyi szegény gyerek Magyarországon, mint most, amikor - mint közölte - mintegy egymillió gyermek él szegénységben. A szocialista szakpolitikus úgy értékeli, a kormányzati politika hatására tovább romlik a mélyszegénységben élők helyzete.
Az MSZP szerint továbbra is a svájci frankban felvett hitelek szerződéseinek újratárgyalása jelentheti a megoldást a bajba került devizahitelesek megsegítésére.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - jelentette be Lukács Zoltán, a szocialista párt országgyűlési képviselője a testület döntését követő sajtótájékoztatóján.
Az MSZP szerint Magyarországnak át kell állnia arra az agrártámogatási rendszerre, amely az Európai Unió tizenhét államában működik, ellenkező esetben jelentős kár éri a magyar mezőgazdaságot. A szocialisták korábbi álláspontjának felülvizsgálatára szólítják fel a Fideszt.
Az MSZP és az LMP mellett a KDNP számára is elfogadhatatlan a munka törvénykönyvének tervezete - írja a Népszabadság. A lapnak Harrach Péter nyilatkozott.
Az MSZP az "érdekegyeztetés rendszerének szétzúzása" után cinikusnak és nevetségesnek tartja, hogy a kormánytöbbség azt mondja, javaslatokat vár az általa módosítani kívánt Munka törvénykönyve tervezetéhez.
Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges törvények meghozásával meg lehetne oldani a devizahitelesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az MSZP a 240 forint közelében járó svájci frank miatt felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul cselekedjen a devizahiteles családok megmentése érdekében. A szocialisták szerint első lépésben az érintett társadalmi és pénzügyi szervezetekkel való párbeszédre lenne szükség.