#Magyarország

Döghúst fogyasztottak, kórházba kerültek
 

Döghúst fogyasztottak, kórházba kerültek

A Békés megyei Kötegyánban egy elpusztult szarvasmarhát dolgoztak fel, a húst pedig eladták – írta a 444.hu. A rendőrségi forrásokra hivatkozó beszámoló szerint a döghús fogyasztói közül többen megbetegedtek.

hvg.hu hvg.hu


Halálos gyalogosgázolás Cegléden
 

Halálos gyalogosgázolás Cegléden

Két gyalogost gázolt el egy autó Cegléden; az egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség a honlapján.

MTI MTI


Családi dráma Forráskúton
 

Családi dráma Forráskúton

A gyanú szerint megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy forráskúti férfi szombaton - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

MTI MTI

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban
 

Kiégett egy magyarokat szállító busz Horvátországban

A buszon 52 utas és a sofőr tartózkodott, a jármű éppen egy alagútban haladt, amikor a vezető füstszagot érzett. Gyorsan kihajtott az alagútból, azonnal megállt, hogy utasai leszállhassanak a járműről. Ezt követően a busz kigyulladt, s emiatt két órára teljesen le kellett állítania pálya forgalmát.

unknown unknown





Ezeket az emberrablókat keresi a rendőrség
 

Ezeket az emberrablókat keresi a rendőrség

A rendőrség szerint B. Ferenc és társai 2019. április 1-jén a Budapest X. kerületében lévő a Liget téren bántalmaztak egy férfit, majd egy fekete BMW-be kényszerítették. Ezután a sértettet tovább bántalmazták és fenyegették, majd szabadon bocsátásáért pénzt követeltek. Az elkövetők később a férfit elengedték. A rendőrök a négy támadó egyikét, B. Ferencet elfogták, a többieket még keresik. Ők azok: Lakatos Kálmán, Szilágyi Sándor és Csömör Henrik

unknown unknown

Séta közben bukkant rá a halott motorosra
 

Séta közben bukkant rá a halott motorosra

Sokkolta a látvány, nem gondolta volna, hogy ilyesmivel találkozik az erdő közepén - ezt mondta az RTL Híradónknak az a fiatal nő, aki péntek délután egy motoros holttestére bukkant a Vácrátóthoz közeli erdőben.

RTL Hírek RTL Hírek


Biztosnak tűnik, hogy elpusztult az ország kedvenc gólyája
 

Biztosnak tűnik, hogy elpusztult az ország kedvenc gólyája

Most már biztosra vehető, hogy elpusztult az ország kedvenc fehér gólyája, Báró, nagy valószínűséggel áramütés érte vagy lelőtték – írta a 24.hu. Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint meglehet, párja már meg is alapította új családját a régi otthonban.

hvg.hu hvg.hu