Már a nevét is tudni az Iszlám Állam Magyarországon elfogott harcosának
F. Hasszánnak hívják, és már ki is hallgatták.
F. Hasszánnak hívják, és már ki is hallgatták.
Legalább 20 ember haláláért lehet felelős a szír férfi, akit a nyírbátori menekültügyi központban fogtak el.
Különösen a játékosok hozzáállása tetszett neki.
Diplomáciai feszültség.
Az amerikai hírszerzés irataiból más olvasható ki, mint a magyar történelemkönyvekből.
Magyarország és Ukrajna között akkor lesz újra jó a kapcsolat, ha mindkét fél megszabadul az oroszok által terjesztett mítoszoktól – véli Dmitro Tuzsanszkij ukrán elemző. Interjú.
Vizsgálatot indított a bolgár vádhatóság az új-zélandi Christchurch két mecsete elleni 49 halálos áldozatot követelő terrorcselekmények elkövetője ellen a férfi esetleges bulgáriai kapcsolatai miatt - közölte Szotir Cacarov bolgár főügyész péntek este. Az eddigi adatok szerint a 28 éves ausztrál férfi Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is megfordult, a merénylethez használt fegyverein pedig a törökök ellen küzdő történelmi személyiségek nevei és muszlim vereségeket jelző történelmi dátumok is fel voltak tüntetve.
A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek..
Az ukrán euroatlanti integrációs program megvalósításának segítését kérte Ljubov Nepop budapesti ukrán nagykövet a Benkő Tibor magyar védelmi miniszterrel folytatott tárgyaláson.
Megfigyelőrepüléseket hajtanak végre amerikai és norvég katonák Oroszország fölött ezen a héten – jelentették be Moszkvában. A Varsói Szerződés (VSZ) egykori tagállamai és a NATO tagállamok által aláírt és 2002-ben életbe lépett „Nyitott égbolt” megállapodás keretében az orosz gépek a következő napokban Belgium, Hollandia és Luxemburg fölött hajtanak végre hasonló akciókat.
Nem tájékoztatták az ügyről őket a magyar hatóságok, de ez nem is a feladatuk.
2025-re valamennyi csomagolását újrahasznosíthatóvá, vagy újrahasználhatóvá akarja tenni a Nestlé. A cég most újrahasznosítható papírcsomagolásban dobja piacra legújabb - Szerencsen gyártott és csomagol - kakaóját.
Az Európai Néppárt három feltételhez kötötte azt, hogy ne zárják ki tagságukból a Fideszt. A pártcsalád frakcióvezetője azonban sem a Fidesz, sem Orbán részéről nem látja, hogy ezeknek meg akarnának felelni.
Egy hallatlanul sikeres portréfilm mellett több félig titkos magánlátogatás ágyazott meg az egykori trónörökös iránti lelkesedésnek.
A NATO-szövetségesek azt kérik Ukrajnától, hogy teljes egészében fogadja el a Velencei Bizottság ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatos javaslatait – ezt Rose Gottemoeller, a NATO főtitkár-helyettese mondta budapesti tárgyalásain. A Velencei Bizottság egyebek mellett azt javasolta, hogy Kijev halassza el a 2017-ben elfogadott, s a nemzeti kisebbségeket hátrányosan érintő törvény életbe léptetését, és vonja ki a szabályozás alól a magániskolákat.
A Standard and Poor's után a Fitch Ratings ma este hozza nyilvánosságra, hogy javít-e Magyarország adósságbesorolásán.
Szerdán a magyar állam számára még elfogadhatatlan volt egy uniós-svájci megállapodásszöveg, pénteken viszont mégis elfogadtuk a változatlan szöveget – írja a Politico.
A hazai üzleti szolgáltató központokban egyre inkább a szaktudást igénylő tevékenységeket végzik.
Amikor Tim Hollo úgy döntött, a zöldek képviselőjelöltjeként indulni akar az ausztráliai parlamenti választáson, elsősorban arra gondolt, hogy majd le kell mondania brit állampolgárságáról. Arról fogalma sem volt, hogy milyen hosszadalmas és bonyolult lesz lemondani egy olyan állampolgárságról, amiről abban sem volt biztos, hogy van neki – írta a The Sydnes Morning Herald. Az utóbbi a magyar állampolgárság volt.