Bodrogi Gyula kapta az idei Páger Antal-színészdíjat
A kuratórium idén is döntött.
Közpénzzel tömik a Fideszben különutasnak számító Lázár János választókörzetében működő, KESMA-tól független médiáját is.
A politikus szerint a beruházások lendítenek egy város életén, de a nyolcvanezer forintból élő nyugdíjas hétköznapjait nem változtatják meg. Lázár a makói testületi ülésen arról is beszélt, a legfontosabb, hogy egy település gazdaságilag stabil legyen, a többi csak politikai lökdösődés.
"Büntetlen örömök" reklámszlogennel hirdette a kábítószert az elfogott házaspár.
Uniós felzárkóztató projektek kommunikációs feladataira kapott több tízmillió forintot a vásárhelyi portálokat működtető cég, amelynek tulajdonosa helyi fideszes politikus.
Zakatol a kampánygépezet.
A teheneket is megdöbbentette a váratlan jégverés.
Piacra ment a Fidesz politikusa, hogy seprűt vegyen édesanyjának.
Lenullázhatja a kormány lobbierejét, hogy az Európai Néppárt felfüggesztette a Fidesz tagságát; elhalasztják a Brexitet; vége a Hankook-sztrájknak. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Makón egy helyi kereskedő német hagymát forgalmazott „gulyáshagyma” csomagolásban. Körülnéztünk, és kiderült, hogy alig van magyar hagyma a piacon, még a magyar termelők is külföldi magot vetnek.
Az általa vezetett egyesület a működtetője egy makói híroldalnak.
Gyújtogatás okozta a tüzet.
Mintegy két és félezer szalmabála gyulladt ki a Makó és Földeák közötti tanyasi területen vasárnap délután. A tűz továbbterjedését sikerült megakadályozni, de az oltási és az utómunkálatok egy-két napig eltarthatnak.
Nyilvánossá tették az uniós pályázatokon szabálytalankodók listáját, a környezetvédelmi forrásokkal vétkeztek a legtöbben, a tizedük az ivóvizes projektekkel.Köztük van Makó is, ahol kaptak még egy esélyt, pár nap múlva kiderül, hogy mely vállalkozónak kell most már extra rövid időn belül jó ivóvizet csinálnia.
Sírkövek dőltek fel, fák fordultak ki a földből. Gyöngyösnél egy webkamera felvételén jól látszik, hogyan ömlött rengeteg eső a városra.
A makói és a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók négy vízsugárral körülhatárolták a lángokat.
A két Békés megyei települést a Csongrád megyei Makó hívja ki versenyre, amely a hagymája után a kolbászáról is híres akar lenni.
A 8163 Manaszlun csak néhány percet töltött.
Gond adódott a makói futball utánpótlás klub bevételeivel.