Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Uniós felzárkóztató projektek kommunikációs feladataira kapott több tízmillió forintot a vásárhelyi portálokat működtető cég, amelynek tulajdonosa helyi fideszes politikus.
Az Értékközvetítés Makó-térségi közösségekben című, 500 millió forint költségű uniós felzárkóztató program kommunikációjára kapott úgy pénzt a Csanád Média Kft., hogy meg sem hirdették nyilvánosan a feladatot – tudta meg helyi politikusok nyomozása után az Átlátszó. Nem ez az EFOP-pályázat az egyedüli, amellyel a pár évvel ezelőtt az algyői fideszes politikus tulajdonába került, két hírportált is működtető céget megkínálta a makói önkormányzat.
A makói önkormányzat honlapján, az üvegzsebszerződései között többet is találtunk, amelyekkel összesen negyvenmillió forintra szerződött a helyhatóság az algyői céggel. Az Átlátszó által közzétett EFOP-pályázattal kapcsolatosan az önkormányzati kivonat három tételben, 7,2 millió, 2 millió és 7,8 millió forintos szerződésről szól, míg emellett az Esélyteremtés a gyermekekért projektre, szintén három tételben, összesen 16,7 millió forintos szerződés megkötését közlik. Van még a szerződések között egy TOP-pályázat kommunikációjáról szóló megbízás is, ennek a díja áfa nélkül 5,5 millió forint.
Ezeket a megbízásokat 2018-ban írták alá a cég és a makói önkormányzat, de például 2017-ben, mielőtt Márki-Zay Pétert polgármesternek választották Hódmezővásárhelyen, ott, a kozbeszerzes.hu oldal adatai szerint, a Vásárhely és Maroslele közötti kerékpárút uniós beruházással kapcsolatban kellett elvégeznie a fideszes politikus cégének az előbbihez hasonló feladatokat.
A Csanád Média Kft. működteti a Promenad.hu és a Makohirado.hu oldalakat, amelyek címlapjain gyakran olvashatók a Lázár Jánossal kapcsolatos hírek, csak egy friss példa, amelyben pár sorban közlik, hogy Lázár Churchillről olvas. De a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ben történtek is címlapra kerülnek, holott ezeket többnyire csak Lázár személye köti a két városhoz, amennyiben az állami cég tulajdonosi képviselője a választókörzet elnöke.
A Csanád Média Kft. felkereste, igaz, még 2017-ben, a kiszombori önkormányzatot is. A településnek azt ajánlották, hogy havi, a lakosoknak ingyenes lapot gyártanak, de az oldalak tartalmában csak a lapok felében-harmadában kellene egyeztetniük, attól függően, hogy 12 vagy 16 oldalas lapban állapodnak meg, mindezt egész évre kétmillió forintért ajánlották az önkormányzatnak úgy, hogy négy oldal tartalmát a Csanád Média Kft. a maga elképzelései szerint állítaná össze. Az előterjesztésben összehasonlításképpen leírják, hogy egy másik céggel erre a feladatra az összeg feléért szerződött Kiszombor. Mivel a település polgármesterét nem értük el, azt nem tudjuk, hogy végül megszavazta-e a testület az ajánlatot, de az valószínűsíthető, hogy nem az egyetlen önkormányzat volt a kiszombori, amelyet a fideszes politikus cége felkeresett az ajánlatával.
Az Átlátszó forrásai szerint egyébként Pongrácz Tibort, a Csanád Média Kft. tulajdonosát a közelmúltban ismét megválasztották az algyői Fidesz elnökének.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.