#Mianmar

Ennek a szentnek véres a keze
 

Ennek a szentnek véres a keze

Mit csinál egy Nobel-békedíjas népirtás idején? Az emberi jogok és a demokrácia harcosaként ismertté vált Aun Szan Szú Kji például azt választotta, hogy félrenéz. A liberális világ poszterlánya azonnal céltáblává vált, de ez egyelőre nem sokat segít a halálba üldözött rohingyákon.




Rohingyák tízezreit zavarná el egy újabb ország
 

Rohingyák tízezreit zavarná el egy újabb ország

Több mint 40 ezer rohingyát készül kitelepíteni az indiai kormány, amely a legfelsőbb bíróság elé hétfőn beterjesztett írásbeli nyilatkozatában azt állítja, hogy a muszlim kisebbség tagjai rendkívül komoly veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

MTI MTI

„Három napon át folyt a gyújtogatás” – a mianmari rohingya tragédia
 

„Három napon át folyt a gyújtogatás” – a mianmari rohingya tragédia

Úgy fest, a mianmari hadsereg végső megoldást akar a rohingyák problémájára. A muszlim kisebbség az ország lakóinak négy százalékát teszi ki, az általa lakott régió régóta vallási torzsalkodások helyszíne. De a militáns buddhizmus 2010-es színrelépésével és viharos terjedésével eldurvulni látszódnak a dolgok – az országépítő ideológia százezreket sújt.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid



Bujkál a Nobel-békedíjas, hiába várják az ENSZ-ben
 

Bujkál a Nobel-békedíjas, hiába várják az ENSZ-ben

Korábbi tervei ellenére nem vesz rész az ENSZ-közgyűlés ülésszakán a jövő héten Aung Szan Szú Kji mianmari vezető – jelentette be szerdán egy kormányszóvivő. Egyre hevesebb bírálatok érik a buddhista többségű délkelet-ázsiai országot a rohingya muszlim kisebbség elleni erőszakos cselekmények miatt.

MTI MTI

Fokozódik a rohingyák tragédiája, tízezrek menekülnek
 

Fokozódik a rohingyák tragédiája, tízezrek menekülnek

Az ENSZ adatai szerint valószínűleg már több mint ezren, többségében a rohingya muszlim kisebbség tagjai vesztették életüket az elmúlt két hét mianmari összecsapásaiban – mondta Yanghee Lee, a világszervezet mianmari különmegbízottja pénteken.

MTI MTI

Fontos okból szegte meg hallgatási fogadalmát Desmond Tutu
 

Fontos okból szegte meg hallgatási fogadalmát Desmond Tutu

Nyílt levéllel fordult csütörtökön Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas mianmari vezetőhöz a szintén Nobel-békedíjas Desmond Tutu nyugalmazott dél-afrikai érsek, arra kérve a burmai politikust, hogy emelje fel hangját a mianmari Arakán államban "lassú népirtás" áldozatává váló muszlim rohingjákért.

MTI MTI