Videón, ahogy füstgyertyával tiltakozik a Momentum a Pride-ot betiltó törvény ellen
Lőcsei Lajos és Bedő Dávid, illetve Hadházy Ákos tiltakozott füstgyertyákkal.
Lőcsei Lajos és Bedő Dávid, illetve Hadházy Ákos tiltakozott füstgyertyákkal.
Egy tűzoltó is megjelent az ülésteremben.
A párt aktivistáit a biztonsági őrök és rendőrök félrelökték, a miniszterelnöki interjú zavartalanul lement. A Momentum azt ígéri, minden héten készülnek hasonló akcióval.
A VIII. kerület momentumos alpolgármestere mutatta be egy videóban, mi maradt abból az önkormányzati lakásból, amelyből Kecskeméti László fideszes kerületi képviselő költözött ki.
A párt tavaly novemberi népszavazási kezdeményezését korábban már elutasította a Nemzeti Választási Bizottság, ezért fordultak a Kúriához.
Összesen öt országgyűlési képviselő kapott olyan idézést, amiben téves dátum szerepelt.
Tóth Endre, a párt országgyűlési képviselője szerint a rendőrség hivatali visszaélést követett el vele szemben.
Nemcsak a Fideszt, hanem a fideszes mentalitást is leváltanák.
Szabó Szabolcs szerint a Tisza Párt elnöke ki akarja őket oktatni ellenzékiségből.
A grúz politikus ugyanarra a szankciós listára került fel tavaly, amin kedd óta már Rogán Antal neve is szerepel.
A Momentum elnöke szerint Trumptól sem feltétlenül várható, hogy leveszi a szankciós listáról Rogán Antalt.
A megyei közgyűlés ülésének élő közvetítésén is volt szócsata az elnök és alelnökei fizetésének duplájára emelése miatt az elnök és egy momentumos képviselő között, de Mágori András elnök később a Facebookon is nekiment az ellenzéki Borsik Viktornak.
A DK-s Perlai Zoltán a kampányban még támadta a fideszes polgármester tisztázatlan vagyonosodását, most alpolgármesterként dolgozik mellette.
A Nemzeti Választási Bizottság határozata még nem jogerős, három napon belül lehet jogorvoslattal élni ellene.
A Momentum megbízásából készült kutatás szerint Magyar Péter alappal állítja, hogy nincs szüksége a régi ellenzéki pártokra.
Épp azt az alázatot, árnyalt gondolkodást és következetességet hiányolja Magyarból, amit a Fideszből is.
Bár az óbudai polgármestert azzal gyanúsítják, hogy megkenték, Fekete-Győrt pedig egy tüntetésen eldobott füstbomba miatt ítélték el.
A Nolimpia-kampánnyal befutó párt így reagált a Závecz hétfőn publikált kutatására.
Ültessenek le, ha akarnak! – üzeni a napokban elítélt, ezzel együtt pedig a parlamentből is távozó Fekete-Győr András. Szavazna Magyar Péterre, de csak akkor, ha nem lesz más alternatíva. Hogyan lehet megmagyarázni egy háromévesnek, ha az apja felfüggesztettet kap? Mit tolt el a Momentum? És mit ő, hogy nem lett a pártból az, amit hat éve az apja mondott, kormányképes ellenzék? Nagyinterjú.