Pályát változtatott a Nemzetközi Űrállomás
Sikeres pályakorrekcióval 2,2 kilométerrel megemelték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) repülési magasságát - közölte csütörtökön a Moszkva melletti irányító központ egyik illetékese.
Sikeres pályakorrekcióval 2,2 kilométerrel megemelték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) repülési magasságát - közölte csütörtökön a Moszkva melletti irányító központ egyik illetékese.
Az eddig becsültnél 12 százalékkal kisebb a világ mangroveerdőinek területe. Erről az amerikai földtani intézet (USGS) és a NASA új műholdképei szolgáltak bizonyítékkal.
Az eddigi hónapok rekordmelege miatt 2010 lehet a legforróbb év az időjárási feljegyzések kezdete óta - közölte a klímaváltozási elemzéseket is végző amerikai Goddard Intézet.
Nem tudták leszerelni az amerikai asztronauták űrsétájuk során a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik hűtőberendezésének meghibásodott alkatrészét, mert kifutottak az időből.
Hosszú nyugalom után megélénkült a csillag aktivitása és már most óriási kitöréseket lehet megfigyelni a Nap felszínén, noha a legintenzívebb viharokat csak 2013-ra várják a szakemberek.
Videokamerával is felszerelik a következő marsjárót. A nagyfelbontású felvételek rögzítésére alkalmas eszköz a tervek szerint két perccel a bolygóra érkezés előtt kapcsolna be és felvenné az egész leszállási műveletet.
Az amerikai NASA napdinamikai obszervatóriuma új, nagy felbontású képet készített az 1087-es, igen aktív napfoltról.
Huszonötezer korábban ismeretlen aszteroidát (kisbolygót) fedezett fel működése első hat hónapjában az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) legújabb csillagászati műholdja, a széles látószögű infravörös sugárzást felmérő felderítője - jelentette be a NASA.
A New York Times beszámolója szerint az amerikai szenátus szakbizotsága egyhangúlag úgy határozott, hogy törli a NASA "Vissza a Holdra" elnevezésű programját, így az amerikai űrkutatási hivatal nem kapna pénzt erre a projektre, ha az egész szenátus is így dönt majd.
A Világegyetem eddig észlelt legfényesebb csillagrobbanása átmeneti időre elvakította az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) gammakitörések regisztrálására hivatott Swift csillagászati műholdját - jelentették be szerdán amerikai és brit szakemberek.
Bármilyen meglepő, ilyen kategória is van már – megszületett egy új generáció, ők már a járókából kipillantva barátkozhattak apa notebookjával. Közülük kerülnek ki az úgynevezett tini-hackerek.
A NASA által közzétett műholdfelvételen a pápua új-guineai Manam tűzhányó vékony, halvány füstfelhőt bocsát ki, miközben valódi felhők gyülekeznek a kráternél.
A NASA egyik korábbi vezetője, George T. Whitesides irányítja majd vezérigazgatóként Richard Branson brit milliárdos űrturisztikára szakosodott vállalatát, a Virgin Galacticet – jelentette be a cég hétfőn. A társaságnál eddig 335 turista váltott jegyet űrutazásra – részben elővételben - összesen 65 millió dollár értékben.
Kanada északi részén egy olyan gát épült, amely az űrből is látható - írja a Discovery News.
Az amerikai oceanográfiai és atmoszféra-kutató hivatal (NOAA) műholdfelvételek segítségével követi nyomon Golf-öbölben úszó olajfolt útját. A szennyezés közel kétezer négyzetkilométeren terül el a vízen és New Orleans környékén éri el az amerikai partokat.
A NASA bízik James Cameron tudásában: az Avatar rendezője 3D-s kamerát épít a következő Mars-expedícióhoz.
Megtalálták a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutató az 1971-ben eltűnt szovjet Lunohod-1 robot holdjárót.
Húsz éve, 1990. április 25-én állította Föld körüli pályára a Discovery amerikai űrrepülőgép személyzete a csillagászat történetében új lehetőségeket teremtő Hubble űrteleszkópot.
Színpompás képeket és videoklipeket küldött központi csillagunkról a NASA új napdinamikai obszervatóriuma (SDO/Solar Dynamics Observatory).
Szusit szolgált fel kollégáinak a Nemzetközi Űrállomáson a Discovery két japán űrhajósa.