Itt a nem mindennapi lehetőség: felküldheti a nevét az űrbe a NASA missziójával
Ha ön nem is, de a neve igen messzire eljuthat a NASA egyik küldetésének keretében.
Ha ön nem is, de a neve igen messzire eljuthat a NASA egyik küldetésének keretében.
Eddig ismeretlen aszteroidára bukkant az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA "nyugdíjazott", majd Neowise néven újra munkába állított űrteleszkópja.
Egy valóban különleges, ennek ellenére ingyenes szoftverrel nem mindennapi kirándulást tehetünk a világűrben.
Meghibásodott a Nemzetközi Űrállomás egyik hűtőrendszere szerdán, de a Föld körül keringő állomáson tartózkodó hat űrhajóst nem fenyegeti veszély – jelentette be az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA).
Ismeretlen baktériumfajt azonosítottak német és amerikai kutatók az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) egy-egy nagytisztaságú szerelőcsarnokában – jelentette be a Regensburgi Egyetem.
A NASA egyik űrhajósa is megnézte a Sandra Bullock-George Clooney féle Gravitációt: nem kellett volna.
Újabb, a Mars Reconnaissance Orbiter szonda által készített felvételeket adott közre a Nasa.
Az eddigi legrészletesebb felvételt készítette el a NASA Hubble űrteleszkópja az Abell 2744 elnevezésű galaxishalmazról.
A Fehér Ház újabb négy évre jóváhagyta a Nemzetközi Űrállomás (ISS) üzemeltetésének költségeit, ezért az még legalább egy évtizeden át, 2024-ig működhet majd - közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Erős napkitörést regisztrált kedden a NASA Solar Dynamics Observatory műholdja, a tudósok az idei év első jelentős napviharát az X1,2-es kategóriába sorolták. Jó idő esetén Európa északi részén akár északi fényt is lehet látni a jelenség hatására csütörtök este és péntek hajnal között.
Soha nem szabad trivializálni a Challenger 1986-ban bekövetkezett katasztrófáját - hangsúlyozta az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA reagálva arra, hogy Beyoncé felhasználta az amerikai űrrepülőgép katasztrófájáról annak idején készült hangfelvételt december elején piacra dobott legújabb lemezén.
Különlegesen szép űrfelvételekkel kívánt boldog ünnepeket az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bolygókutató részlege, amely a Szaturnuszról és annak holdjairól tett közzé lenyűgöző új felvételeket.
Az amerikai űrkutatási hivatal űrhajósai szombaton űrsétára indultak, hogy megjavítsák a Nemzetközi Űrállomás meghibásodott hűtőrendszerét.
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) "házilag" készített lélegeztető csövekkel és nedvszívó párnácskákkal szerelik fel az űrhajósok szkafanderét, hogy lehessen folytatni a Luca Parmitano olasz űrhajóssal történt incidens miatt szeptember eleje óta szüneteltetett űrsétákat - közölték szerdán az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.
A Hubble űrtávcső eddig nem látott minőségű képet készített a Rák-ködről. Az új felvételt 24, a Hubble űrteleszkópja által készített expozícióból állították össze, és ez az eddigi legnagyobb felbontású kép a Rák-ködről.
Bazsalikom-, fehérrépa- és zsázsatermesztésre készül a Holdon az amerikai űrkutatási hivatal egy 2015-ös misszió keretében. Ez lesz az első ilyen kísérlet. A magokat olyan speciálisan kialakított dobozszerű szerkezetben, úgynevezett holdi növénytermesztő kamrában tárolják majd, amely tíz napra elegendő levegőt biztosít. A NASA szerint a kamrában lévő levegő elég lesz ahhoz, hogy a magok öt napig csírázzanak és növekedjenek.
Az üstökösnek közép-európai idő szerint este kellett volna megjelennie a teleszkópok felvételein, de ez nem történt meg.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) újabb pályázatot írt ki űrtaxiprogramjára, amelynek keretében magánvállalatokkal együtt fejleszti azokat az űrhajókat, amelyek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállítanának űrhajósokat.
Elindult a Mars felé az amerikai űrkutatási hivatal MAVEN nevű űrszondája, amelynek segítségével a vörös bolygó történelméről és légkörének elvesztéséről szeretnének többet megtudni a szakemberek. A 2,45 tonnás űrszondát egy Atlas-5 típusú hordozórakétával indították el a floridai Cape Canaveralről közép-európai idő szerint 19 óra 28 perckor.