Sokan éjszakázhatnak a Times Square-en vasárnap
A NASA új marsjárójának megérkezését élőben figyelhetik majd az amerikaiak vasárnap éjjel a New York-i Times Square egy óriási LED-képernyőjén.
A NASA új marsjárójának megérkezését élőben figyelhetik majd az amerikaiak vasárnap éjjel a New York-i Times Square egy óriási LED-képernyőjén.
Közeledik célállomásához a NASA új marsjárója, a Curiosity, amely a tervek szerint 567 millió kilométeres útja végén augusztus 6-án, közép-európai idő szerint 7 óra 31 perckor landol a Marson.
61 éves korában elhunyt Sally Ride, Amerika első női asztronautája - a sors iróniája, hogy Amelie Earhart, az első női repülős, aki körbejárta pilótaként a földet, éppen 150 éve született.
A Google a NASA Landsat műholdjainak negyvenedik születésnapja alkalmából elérhetővé tette az általuk készített képeket a Google Earth-ben, néhány érdekes jelenségről pedig timelapse videókat is csináltak.
A NASA új marsjárója, a Curiosity (Kíváncsiság) a tervek szerint augusztus 6-án, közép-európai idő szerint reggel 7 óra 31 perckor száll le a vörös bolygón, ám a landolásról csak késve értesülhetnek a szakemberek, néhány napja ugyanis meghibásodott a Mars Odyssey amerikai űrszonda, amelynek élőben kellett volna "tudósítania" a manőverről.
A Szaturnusz gyűrűi ragyognak a Cassini legújabb felvételein; a képek elkészítését az tette lehetővé, hogy az űrszonda megváltoztatta a repülési szögét - jelentette be a NASA bolygókutató részlege, a Jet Propulsion Laboratory (JPL).
Buborékot fújt ki egy haldokló csillag, a távoli napot a Hubble űrteleszkóp kapta lencsevégre.
Elkészítette első felvételeit a NASA feketelyukvadász teleszkópja, amely az egyik legismertebb röntgenforrást, a Cygnus X-1-et kapta lencsevégre.
Egy évvel ezelőtt találta meg egy svéd mélytengeri búvárcsapat azt a titokzatos tárgyat, amelyrl azóta is csak az általuk készített szonárfelvétel áll rendelkezésre. A NASA szakértője szerint a rejtély megoldása ezúttal is az, hogy a hír hozója hazudik.
Sikeresen felbocsátották az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA fekete lyukakra vadászó űrteleszkópját, a NuSTAR röntgencsillagászati műholdat szerdán a Marshall-szigeteki Kwajalein atollról.
Leállította a nagy tömegű fekete lyukak kutatását szolgáló GEMS röntgencsillagászati műholdprogramot az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA), mivel az űrteleszkóp kifejlesztésének és pályára állításának költségei körülbelül negyedével haladnák meg a tervezettet.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA az elkövetkező 21 hónapban 1,1 milliárd dollár támogatást oszt szét három magánvállalat között, amelyek az "űrtaxi", vagyis egy olyan űrhajó kifejlesztésén dolgozik, amely űrhajósokat szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).
A Holdon több mint negyven éve felállított zászlók még mindig a helyükön vannak, kivéve az egyik legfontosabbat: az a lobogó hiányzik, amelyet még Neil Armstrong vert le.
Az eddigi legélesebb felvételeket készítette el a napkoronáról, a Nap légkörének legkülsőbb rétegéről a NASA Hi-C teleszkópja.
A Földnél kisebb exobolygót, azaz a Naprendszeren kívüli planétát fedeztek fel a NASA Spitzer űrteleszkópja segítségével.
A NASA ételtechnológiai laboratóriumában a Lockheed Martin kutatói azon kísérleteznek, hogyan fognak tudni pizzát sütni a 2030-ra tervezett Mars-expedíció űrhajósai.
Nagyon komoly, 121 megapixeles képet publikált ma az Északi-sarkkörről, illetve az Északi félgömbről az amerikai űrhivatal.
A Curiosity (Kíváncsiság) nevű legújabb marsjáró a tervek szerint augusztus 6-án landol a vörös bolygón és kezdi meg egyfajta robotgeológusként az élet lehetséges nyomainak kutatását az égitesten az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bejelentése szerint.
Galaxisából katapultált óriási fekete lyukat fedeztek fel amerikai csillagászok a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdja segítségével. A felfedezésről a Harvard-Smithsonian asztrofizikai központ (CfA) kutatói a The Astrophysical Journal című folyóiratban számolnak be.
Fekete lyukakra vadászik majd és a rejtélyes kozmikus objektumok eredetét kutatja az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) új csillagászati műholdja, a NuSTAR (Nuclear Spectroscopic Telescope Array/ Nukleáris Spektroszkóp-távcsőrács), amelyet többszöri halasztás után június 13-án bocsátanak fel.