Fontos adózási határidő közeleg a volt katások számára
A sok exkatás által választott átalányadózásban idén már csak negyedévente kell bevallást benyújtani.
A sok exkatás által választott átalányadózásban idén már csak negyedévente kell bevallást benyújtani.
Az szja 1+1 százalékáról idén május 22-éig dönthetünk.
Egyre többször talál a dohányzás helyettesítésére szánt nikotintartalmú termékeket a futárcégek szállítmányában az adóhatóság. Ezeket általában a neten, külföldről rendelik meg magánszemélyek. Csakhogy ez illegális.
Mintegy 150 millió forintot próbál behajtani a NAV a Fővárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzaton, amelynek számláját a tartozások miatt már régen zárolták. És ez még nem is az összes tartozásuk, mert az 220 millió körüli. Az önkormányzat nemrég mondatta le a régi elnökét, az új vezető az államtól vár segítséget és átfogó vizsgálatot ígér.
Az összegek befizetését a NAV-Mobilon keresztül is lehet intézni, a gépjárműadó menüpontban.
Egy friss strasbourgi döntés szerint jogsértő, hogy a magyar adóhatóság háromhavonta nyilvános listákat tesz közzé a komolyabb adótartozást felhalmozókról. A döntés után már nem lehet fellebbezni, viszont ameddig nem módosítanak az évtizedek óta megtartott jogszabályon, a NAV-nak kötelező tovább listáznia.
Minden hamis volt abban a román utánfutóban, amelyet egy német rendszámú kisbusz húzott az M5-ös autópályán.
Horváth András szerint egyértelmű politikai diszkrimináció áldozata lett, Hadházy Ákos azt írja, az Integritás Hatóság a kormány „kirakat hatósága."
A leggyakrabban előforduló adóügyekben kínálnak tömör és érthető információkat, a gyerekkortól a nyugdíjig.
A férfit két éve kapták el, milliárdokat sikkaszthatott el.
Veszprém vármegyében viszont a ruházati boltok készülhetnek ellenőrzésre.
Egy kecskeméti cég innovációjának köszönhetően rendkívül egyszerűvé és kényelmessé válhat a nyugtaadás, ráadásul az a törvényi kötelezettség is könnyedén teljesíthető, miszerint 2023. július 1-jétől a vendéglátó egységeknek kötelező a tevékenységükről adatokat szolgáltatni a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak. Interjú az applikációt fejlesztő cég, a CMO24 vezérigazgatójával, Várkonyi Gáborral.
Új bejelentőlapot vezet be az adóhivatal UJEGYKE néven, megváltozik a meghatalmazások bejelentésének platformja is, január 30-tól már nem az eBEV-portálon, hanem az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet ezt megtenni.
A személyijövedelemadó-megtakarítást eredményező kedvezményt a vonatkozó kormányrendeletben szereplő betegségekben szenvedők vehetik igénybe, a betegséget tanúsító orvosi igazolás birtokában.
Fogalmunk sincs róla, mi van a töltőfolyadékban.
Az tényfeltáró oldal egy hivatalos adatbázisból új információkat szerzett a magántőkealapokról.
A vállalkozás tízmillió forintot nyert az áfacsaláson.
Hadházy Ákos tett feljelentést, de másodszor is lepattintották.
Az Országos Roma Önkormányzat elnökeként ugyan a volt fideszes képviselő, Farkas Flórián írta alá a botrányos “Híd a munka világába program” fő szerződéseit, ám a végrehajtásban nem vett részt, és terhelő vallomást sem tettek rá – indokolta a legfőbb ügyész, miért nem lett gyanúsított Farkas. Az ügyben a nyomozást nemrég megszüntették, de az Integritás Hatóság nem engedi el a témát.
Egy horvát házaspár autójában a NAV munkatársai hamis márkajelzésű ruhákat találtak.