Még 2016-ban fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) egy magyar érintett, aki szerepelt az adóhatóság rendszeresen közzétett listáján azok között, akiknek 180 napon túli, 10 millió forintnál nagyobb az adótartozása. Itt a tartozás összege, neve és az adóazonosító jele mellett a lakcíme is szerepel az érintetteknek. (Azóta 2019-ben ő elévülés miatt lekerült, igaz, egy archív listán továbbra is szerepel a neve.)

Egy korábbi strasbourgi kamarai ítélet még nem mondott ki alapjogsértést ennek kapcsán, ám fellebbeztek, azaz kérték az EJEB nagykamarájának az eljárását. Ott pedig már úgy döntött a testület, hogy az adóslistát előíró jogszabály alkalmazása az Emberi Jogok Európai Egyezménye 8. cikkének, azaz a magán- és családi élet, valamint az otthon tiszteletben tartásához való jog megsértésének számít. A nagykamara döntése ellen pedig már nem lehet fellebbezni. (Különvéleményt egyedül a lengyel és a magyar bíró fogalmazott meg.)

A döntés csak a konkrét érintettre vonatkozik – aki már nem szerepel a listán, az archív listáról pedig nem értesült időben, így amiatt már nem indíthat pert –, de precedens értékű.

Azaz ezután az összes, az aktuálisan közzétett adóslistán szereplő ember pert indíthat, amelyet Strasbourgban erre az ítéletre hivatkozva meg is nyerhet.

Ugyanakkor a NAV-nak mindaddig publikálnia kell a „jelentősebb adósok” névsorát, amíg az erről szóló törvényt meg nem változtatják, ellenben az adóhatóság sértené meg a hazai törvényt. Ennek feloldására tehát jogszabályt kell módosítani, jó eséllyel egyébként más európai országokban is, nem csak nálunk.

Ugyanakkor fontos körülmény, hogy a kérdésben az EJEB nem ítélt meg kártérítést, mert úgy döntöttek, a jogsértés megállapítása önmagában is elegendő elégtétel a kérelmező által elszenvedett nem vagyoni kárért. (Magyarországnak mindössze a per költségeit kell megtérítenie, 20 ezer eurót, azaz mintegy 7,6 millió forintot áfával kiegészülve.)

Ez azért lényeges, mert – mint arról korábban írtunk – nem egy olyan elvi jellegű strasbourgi döntés született már, mely miatt a magyar kormánynak jogszabályt kellene módosítania, ám ezeket sokszor elodázzák, egészen addig, amíg nem kell miatta kényelmetlen sok megítélt kártérítést kifizetni.

"A strasbourgi döntések is csak addig hatékonyak, ameddig tiszteletben tartják őket"

Jobbára csak akkor kezeli a rendszerszintű problémákat a kormány, ha már kényelmetlenül sok kártérítést kell kifizetni a strasbourgi ítéletek alapján.

Lakcím nélkül is jogsértő lenne

„Összességében azt mondta ki a bíróság, hogy az adóslista intézménye sérti a magán- és családi élethez való jogot, különös tekintettel a lakcím publikálására is, de nem kizárólag csak azzal. Egy kicsit el van kenve, el tudtam volna képzelni egy kicsit keményebb, többet mondó érvelést is.

De a lényeg, hogy ebben a formájában, ilyen beazonosíthatósággal biztos, hogy nem maradhat az adóslista”

– mondta el a hvg.hu-nak az érintettet Strasbourgban képviselő egyik ügyvéd, Karsai Dániel. Aki reméli, hogy későbbi hasonló ügyekben már kártérítést is megítélnek.

Hozzátéve, nem csak arról van szó, hogy valakihez becsöngetnek, számonkérni rajta, hogy mondjuk „miatta nincs jó egészségügy”, mert nem fizette be az adókat, de a családja, barátai, gyerekei is beazonosíthatják. Szerinte a teljes névvel akkor is alapjogsértő lenne a listázás, ha arról eltüntetnék az emberek lakcímét.

Az ügyvéd úgy látja, az ügy önmagán túlmutatóan azt is jelenti, hogy a bármilyen célból történő „listázgatással csínján kell bánni”, főleg a modern médiaviszonyok között, lévén, az online elérhető adóslistákról is be szokott számolni a sajtó.

Más eszközt kell keresni

A konkrét érintettről – az MTI közlése alapján – az adóhatóság még 2013-ban állapította meg, hogy körülbelül 625 ezer euró (mintegy 240 millió forint) adóhátraléka van. Nem fizetett ugyanis jövedelemadót körülbelül 2 millió euró után, azzal védekezve, hogy a pénzt cége üzleti partnereinek továbbította volna. Ezt a hatóság nem fogadta el és 490 ezer euróra (mintegy 186 millió forint) bírságolták.

„Senki nem mondta, hogy innentől kezdve adócsalók és bűnözők mennyországát kell létrehozni Magyarországon, hanem ezt az eszközt az adófizetési morál javítására nem lehet alkalmazni, mást kell keresni”

– fogalmaz Karsai Dániel. Az ilyen listázást elvileg „a gazdaság fehérítése" érdekében tartják fontosnak. Karsai szerint azonban nem tudtak azzal kapcsolatos adatokat felmutatni, hogy érdemben mennyiben segíti az adóbeszedést az ilyen listák közzététele és nem tudták bebizonyítani, hogy ez tényleg szükséges ennek a közcélnak az eléréséhez.

„Semmilyen mérés nincs erre, ez tipikusan egy olyan intézkedés, ami csak jól hangzik” – fogalmaz. Kiemelve, hogy a bíróság azt is kimondta, hogy a magyar állam meg sem fontolta, milyen egyéb lehetőségei lennének az adótartozások behajtására. Mint mondja, a magyar állam részéről azzal is érveltek, hogy ezzel valaki a potenciális üzleti partnereinek megbízhatóságát is ellenőrizheti, ám ehhez elég lehetne annyi is, ha konkrét nevekre lehet keresni, esetleg azzal a kikötéssel, hogy azt tilos nyilvánosságra hozni.

A mostani rendszert egyébként még 1996-ban vezették be, a későbbi kormányok pedig fenntartották ezt a helyzetet. Az ügyben megkerestük a Pénzügyminisztériumot és a NAV-ot is, amint válaszolnak, közöljük. (Cikkünk korábbi változatában interjúalanyunk nyilatkozata alapján tévesen írtuk, hogy az adóslistát 2006-ban vezették be, ezt javítottuk – A szerk.)

Frissítés: Hétfőn délelőtt a NAV sajtóosztálya annyit reagált kérdéseinkre, hogy „A NAV – mint jogalkalmazó szerv – csak kihirdetett jogszabályokkal kapcsolatban tud felvilágosítást adni.”