#NAV

Seszták: Simicskával különböző páholyok két végén ültünk
 
Seszták: Simicskával különböző páholyok két végén ültünk

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint csak azért foglalkozott előszeretettel ügyeivel a Simicska befolyása alatt lévő média, mert az új kormányban ő az egyedüli olyan, aki közvetlenül a piacról jött, de kettejük közt se kapcsolat, se elsimítanivaló nincs. Seszták Miklós a Figyelőnek adott interjújában arról is beszélt, hogy azt tartaná ideálisnak, ha 70 százalékban magyar tulajdonban lennének a hazai bankok. Az E.ON-cégek állami megvásárlása nem kell mindenáron, a 3-as metró felújításáról pedig a fővárossal is egyeztetni kell.

hvg.hu hvg.hu

Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők
 
Na, ettől aztán tényleg retteghetnek a cégvezetők

Magyarországon a legtöbb gazdasági büntetőügy a költségvetési csalásból (adócsalás), áfacsalásból, csődbűncselekményből (felszámolási eljárások, sikkasztás) fakad Magyarországon. A legtöbb feljelentést az adóhatóság, illetve a felszámoló teszi. Költségvetési csalásért már akár 10 évet is a sitten lehet tölteni. Az Adózóna "adóbűnügyi" összefoglalója.

Fotók: Beindult a mémgyár Vida Ildikó tolmácskérő mondatára
 
Fotók: Beindult a mémgyár Vida Ildikó tolmácskérő mondatára

Vida Ildikó NAV-elnöknek hétfőn a Hír Tv munkatársai nyújtottak fordítási segítséget, ugyanis egy szót sem értett abból, amit André Goodfriend amerikai ideiglenes ügyvivő beszélt hozzá angolul, pedig éppen hozzá igyekezett, hogy megkaphassa azokat a bizonyítékokat, ami alapján kitiltották az Egyesült Államokból. A "Tolmácsot szeretnék kérni" mondat villámgyors karriert futott be a neten és persze beindult a mémgyár is.

hvg.hu hvg.hu

Bajban a magyar milliárdos cége
 
Bajban a magyar milliárdos cége

A legnagyobb adótartozók NAV-os listájára került fel a Pécsi Direkt Kft., a Matyi Dezső által létrehozott Alexandra-cégbirodalomban egykor prosperáló cégnek tízmilliárdos tartozása van, és folyamatosan leépít.

hvg.hu hvg.hu

Varga Mihály megtartja Vida Ildikót
 
Varga Mihály megtartja Vida Ildikót

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

MTI MTI

Mellár Tamás nemzetközi csapattal világítaná át a NAV-ot
 
Mellár Tamás nemzetközi csapattal világítaná át a NAV-ot

Egy nemzetközi csapattal kellene átvilágítani a NAV-ot, ami megnyugtató eredményt hozhatna - mondta Mellár Tamás közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal korábbi elnöke az ATV-nek. Szerinte ezt követően joggal lehetne kérni az embereket, hogy becsülettel adózzanak.

hvg.hu hvg.hu

L. Simon: Vida levele a postán is elveszhetett
 
L. Simon: Vida levele a postán is elveszhetett

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár arról beszélt az ATV kamerájának, hogy nem tudja, valóban tájékoztatta-e Vida Ildikó, az Amerikából kitiltott NAV-elnök erről a kitiltásról a kormányt, ahogyan azt a szerdai interjúban Vida állította. Aztán hozzátette, nem állítja, hogy Vida az interjúban hazudott, mert lehetséges, hogy a levele (mármint az esetleges feljegyzés, amelyben tájékozatta a minisztert a kitiltásról) elveszett a postán.

hvg.hu hvg.hu

Semjén: A kormánynak fogalma sincs, kiket tiltottak ki az USA-ból
 
Semjén: A kormánynak fogalma sincs, kiket tiltottak ki az USA-ból

A miniszterelnök-helyettes azt mondta, csak Varga Mihály értesült Vida Ildikó érintettségéről a kitiltási ügyben, és ő is csak a napokban. A kormánytagok viszont nem tudják, kik szerepelnek a listán, és az alapvető információk hiányában nincs ki ellen vizsgálódni – mondta Semjén Zsolt egy írásbeli kérdésre válaszolva.

MTI MTI