Bevetették a katonákat, már ők is szállítják az üzemanyagot a brit benzinkutakra
Első körben 65 sofőrt állítottak rá a feladatra, Londonra és Délkelet-Angliára összpontosítanak.
Első körben 65 sofőrt állítottak rá a feladatra, Londonra és Délkelet-Angliára összpontosítanak.
Átverte Franciaországot, és semmibe vette európai szövetségeseit az USA, amikor megállapodott arról, hogy Nagy-Britanniával együttműködve atom-tengeralattjárókkal szerelik fel Ausztráliát. Az új szövetség Kína ellen irányul, még ha ezt nem is mondják ki.
Elkezdődött a Stonehenge restaurálása, mint sok másnak, a klímaválság ennek az ősi építménynek sem tett jót.
Egy új szabályozás szerint már nem minősül eutanáziának, ha a vágóhídra küldenek egy sportlovat. Az elmúlt két évben négyezer ló végezte így.
Március 22-én egy óriási szállítmány érkezett volna meg az Egyesült Királyságba a védőoltásból, ám az sosem kötött ki. Emmanuel Macron francia elnök "ármánykodása" folytán az EU kapta meg a több millió védőoltást – állítja a Daily Mail londoni kormányzati forrásokra hivatkozva.
A konzervatívok kongresszusán vázolta fel elképzeléseit a brit miniszterelnök, ám azok nem biztos, hogy rövid távon is működőképesek lesznek.
Szocializmus Venezuelában, hurrikán az USA-ban: mind ok a benzinkutas sorállásokra, de az igazi fordulópont az 1973-as olajválság volt, egy arab-izraeli háború nyomán. Azóta azt is tudhatja a világ, hogy nem használhatja nyakló nélkül a Föld energiakészleteit.
Egész napos program lett a tankolás.
A BP közölte: benzinkútjai egyharmadánál kifogyott a benzin és a dízel. A többi kútnál pánikfelvásárlás zajlik, olykor ökölpárbaj kíséretében.
Nincs elég sofőr, aki kifuvarozza a kutakhoz az üzemanyagot Nagy-Britanniában. A 90 ezresre becsült sofőrhiány miatt az élelmiszerellátás után a benzinellátás is akadozik, az Esso és a BP is több kútját volt kénytelen bezárni, és vészforgatókönyveket léptetnek életbe.
Nagy-Britanniában a legfelsőbb bíróság kötelezte arra az Ubert, hogy biztosítson alkalmazotti státuszt a cégnek dolgozó sofőröknek.
A brit miniszterelnök eddig mindig megkerülte az erre, egész pontosan a házasságon kívül született gyerekére irányuló kérdéseket.
Novembertől szabad az utazás.
A sofőr azt nehezményezte, hogy a kerékpáros csapat nem egymás mögött tekert a keskeny úton.
Az Egyesült Államok, Ausztrália és Nagy-Britannia szerdán jelentette be, hogy új, háromoldalú védelmi és biztonsági partnerséget hoz létre, aminek keretében nukleáris meghajtású tengeralattjáró-flottát gyártanak Ausztrália számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ausztrálok felmondják a Franciaországgal kötött, dízel és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló 56 milliárd eurós szerződést, amelyet 2016-ban írtak alá.
Dominic Raab, akinek meglehetősen feszült volt a viszonya a brit külügyi apparátussal, másik tárcát kapott a brit miniszterelnöktől. De nem csak ő.
Hamarosan enyhülhetnek a külföldről Nagy-Britanniába beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei, de azt még nem tudni mikor.
Nemcsak állásuktól, de akár tervezett lakásuktól vagy házuktól is búcsút mondhatnak az uniós polgárok, ha nem tudják bizonyítani, hogy jogosan tartózkodnak Nagy-Britanniában. A digitális nyilvántartás hibái miatt ez olykor felettébb nehéz – írja a londoni The Guardian.
A két dózissal beoltott utazók karanténkötelezettség nélkül beutazhatnak majd brit területre olyan országokból, ahol magas az átoltottság.