Fotó a Naprendszer legnagyobb kanyonjáról
A Naprendszer legnagyobb kanyonjáról, a Valles Marineris-ről készítette el az eddigi legrészletesebb felvételeket az Európai Űrügynökség (ESA) marskutató űrszondája, a Mars Express.
A Naprendszer legnagyobb kanyonjáról, a Valles Marineris-ről készítette el az eddigi legrészletesebb felvételeket az Európai Űrügynökség (ESA) marskutató űrszondája, a Mars Express.
Egy távoli bolygó légköre párolog el napkitörés miatt, a ritka jelenség bepillantást enged a tudósoknak abba, hogy a Naprendszeren kívül az űridőjárás milyen hatást gyakorol környezetére.
A Voyager-1 űrszondától érkező adatok arra utalnak, hogy a világűr olyan régiójába érkezett, ahol számottevően megnőtt a csillagközi térből érkező töltött részecskék száma. A szakemberek ebből arra következtettek, hogy az űrszonda a Naprendszer határához közeledik.
A Földnél négyszer nagyobb tömegű bolygó "ólálkodhat" a Naprendszer peremén - véli Rodney Gomes, a Rio de Janeiró-i Brazil Nemzeti Obszervatórium csillagásza, aki komputeres modellszámításait az Amerikai Asztronómiai Társaság közgyűlésén ismertette.
A Naprendszeren kívül idegen táj "terül el", amely sokban különbözik a Nap által "uralt" területtől - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA kutatói. A felfedezést a NASA IBEX (Interstellar Boundary Explorer - csillagközi határt felfedező) műholdja segítségével tették.
A Naprendszer hét nagy bolygójának együttállása figyelhető meg ezen a héten az égbolton.
A Kepler űrteleszkóp segítségével amerikai csillagászok először fedeztek fel egy olyan, a Földhöz hasonló bolygót...
A NASA Voyager 1 űrszondája, amely a Naprendszer határvidéke vizsgálatának szolgálatában áll, új területre lépett, amely nagyban különbözik attól a régiótól, ahonnan az előző öt évben szolgáltatott adatokat - jelentette be az amerikai űrügynökség hétfői tájékoztatóján.
Kozmikus utazásra vállalkozhatunk Magyarország első digitális planetáriumával, ellátogatva Naprendszerünk bolygóira és távoli galaxisokra, de megismerhetjük a csillagképeket, és azt is megtudhatjuk, hogy miként néz ki majd a csillagos égbolt huszonhatezer év múlva.
Amerikai komputeres szimulációk szerint a Naprendszernek volt még egy bolygója, egy gázóriás, amelyet társai száműztek a világűr magányába, holott nélküle a Föld szűkebb kozmikus pátriája ki sem alakulhatott volna.
A NASA olyan bolygót fedezett fel, amelynek két napja is van, akárcsak a Csillagok háborúja című filmben szereplő egyik képzeletbeli égitestnek - tette közzé az NBC.
Újabb ötven exobolygót, azaz a Naprendszeren kívüli bolygót fedeztek fel genfi csillagászok, akik szerint a Naphoz hasonló csillagok nem kevesebb mint negyven százalékának van legalább egy olyan planétája, amely könnyebb a Szaturnusznál.
Putyin leszögezte, hogy az állam továbbra is támogatni fogja az űrkutatást, s ezt abszolút stratégiai prioritásnak tartja, tekintet nélkül a nemzetközi és az orosz gazdaság ismert nehézségeire.
Három apró jeges égitestet fedeztek fel amerikai csillagászok a Naprendszer peremén a Pluto közelében, a felfedezésről az Astronomical Journal című csillagászati folyóiratban jelenik meg tanulmány.
Óriási mágneses "buborékok" lehetnek a Naprendszer peremén - állítják a Voyager-űrszondák mérési adatai alapján amerikai kutatók, akik tanulmányukat az Astrophysical Journal legújabb számában tették közzé.
Két amerikai asztrofizikus szerint két éven belül kiderülhet, hogy egy eddig ismeretlen, bolygó rejtőzik a Naprendszer külső tartományában. Ha a gyanújuk beigazolódik, átalakulhat a közelünkben keringő égitestek méretbeli sorrendje, és ismét kilenctagú lehet a Naprendszer azután, hogy a Plútótól öt éve megvonták a bolygó besorolást.
Hat planétából álló távoli naprendszert fedezett fel az amerikai űrkutatás hivatal, a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler csillagászati műhold.
Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA bolygóvadász űrteleszkópja, a Kepler rengeteg planétát fedezett fel a Naprendszeren kívül: a kozmikus "népszámlálás" elsődleges adatai arról tanúskodnak, hogy a világegyetemben sokkal több a viszonylag kis bolygók és a stabil multiplanetáris rendszerek száma, mint korábban feltételezték.
A Naprendszer határzónájában jár az emberiség eddigi legmesszebbre jutott űreszköze, a Voyager-1, amely "nemsokára", azaz négy év múlva érheti el a Naprendszer külső határát, a heliopauzát.
A Naprendszerhez legközelebb fekvő csillag körül keringő negyedik bolygót fedezték fel kanadai kutatók - derült ki a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból.