#Nelson Mandela

MTI Világ

Megérkezett Mandela koporsója Qunu faluba

Megérkezett Nelson Mandela koporsója szombaton Qunu faluba, ahol a dél-afrikai politikus nevelkedett, élete vége felé visszavonultan élt, és ahol vasárnap eltemetik.

MTI Világ

"Ez olyan pillanat, amit soha nem feledünk majd el"

Több tízezer gyászoló sorakozott fel a búcsúztatás utolsó napján, pénteken Pretoriában, hogy lerója kegyeletét Nelson Mandelának, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnökének a koporsója előtt.

hvg.hu Világ

Selfie után: újabb árulkodó képek készültek Obamáról - fotók

Bár a Mandela-búcsúztató után összecsaptak az amerikai konzervatív és liberális lapok Barack Obama selfie-je, illetve George W. Bush Bonóval készült közös képe miatt, a Fehér Ház fotósának képsorozatából most az derül ki, hogy a háttérben a két elnök jól kijött egymással a dél-afrikai utazás alatt.

MTI Világ

Selfie Mandela búcsúztatóján: viccel védekezett Cameron

Tréfával igyekezett tompítani szerdán a brit miniszterelnök azoknak a bírálatoknak az élét, amelyeket a brit sajtó és az ellenzék fogalmazott meg az amerikai elnökkel és a dán miniszterelnökkel Nelson Mandela néhai dél-afrikai államfő előző napi búcsúztatási szertartásán készített selfie, vagyis mobiltelefonos önarcképe miatt.

MTI Világ

Betörtek Desmond Tutuhoz Mandela búcsúztatása alatt

Tolvajok fosztották ki a Nobel-békedíjas Desmond Tutu egykori dél-afrikai érsek otthonát, miközben ő a 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela búcsúztatásán vett részt - közölte szerdán a dél-afrikai rendőrség.

MTI Világ

Kifütyültek egy elnököt Mandela temetésén

Jacob Zuma dél-afrikai elnököt bírálói gyakran vádolják korrupcióval, valamint azzal, hogy letért a Mandela által kijelölt útról. De azért gyászszertartáson kifütyülni túlzás volt.

MTI Világ

Semjén már tiszteletét tette Mandela ravatalánál

A miniszterelnök-helyettes részt vett azon a pretoriai találkozón, amelyen jelen voltak a gyászszertartásra érkezett uralkodók, állam- és kormányfők, magas rangú delegációvezetők, valamint meghatározó dél-afrikai politikai, társadalmi személyiségek.

MTI Világ

Megérkezett Mandela koporsója a ravatalhoz

Gyászolók ezrei sorakoztak fel azokon a pretoriai utcákon, ahol elhaladt a Mandela koporsóját szállító halottaskocsi motoros rendőrök kíséretében. A ravatalnál három napig róhatják le tiszteletüket a gyászolók.

MTI Világ

Megkezdődött Mandela gyászszertartása

Megkezdődött a Nelson Mandela polgárjogi harcost és volt dél-afrikai elnököt búcsúztató gyászszertartás kedden Johannesburgban. A búcsúztatás heves esőben, több mint 90 külföldi vezető, Mandela családja és a Dél-afrikai Köztársaság politikai vezetése részvételével vette kezdetét a Soccer City stadionban, amely a várakozásokkal ellentétben nem telt meg teljesen a ceremóniára. Obama és Ban Ki Mun is beszédet mondott, Zuma elnököt kifütyülték.

MTI Világ

Így készülnek Mandela temetésére

Javában zajlottak hétfőn Nelson Mandela állami búcsúztatásának előkészületei a sowetói stadionban, ahová másnap gyászolók tömegeit várják - jelentette az AP amerikai hírügynökség a helyszínről.

MTI Világ

Mandela a keresztnevén szólította az angol királynőt

Miközben a világ vezetői a Dél-afrikai Köztársaságba tartanak, hogy a kedden esedékes hivatalos gyászszertartáson vehessenek búcsút a csütörtökön elhunyt Mandelától, az apartheidellenes mozgalom vezéralakjának közeli tanácsadója felidézte az államférfi "pimasz felségsértéseit" a brit uralkodóval szemben.

1 2 3 4 5 6
Az oroszok nem hagynák, hogy Tom Cruise legyen az első ember, aki filmet forgat az űrben

Az oroszok nem hagynák, hogy Tom Cruise legyen az első ember, aki filmet forgat az űrben

Az orosz pátriárka felszólította a nőket, hogy abortusz helyett adják inkább az egyháznak a gyerekeiket

Az orosz pátriárka felszólította a nőket, hogy abortusz helyett adják inkább az egyháznak a gyerekeiket

Startupok ritka példányait keresi Novák Katalin

Startupok ritka példányait keresi Novák Katalin

Szűréssel sem sikerült csökkenteni a petefészekrák miatti elhalálozást

Szűréssel sem sikerült csökkenteni a petefészekrák miatti elhalálozást

Harry herceg úgy érezte magát a királyi családban, mintha egyszerre lenne egy állatkertben és a Truman Show-ban

Harry herceg úgy érezte magát a királyi családban, mintha egyszerre lenne egy állatkertben és a Truman Show-ban

Törvénybe iktatják, hogy Orbán Ráhel köre minősítheti Tiborcz István szállodáit

Törvénybe iktatják, hogy Orbán Ráhel köre minősítheti Tiborcz István szállodáit

"A prosztatavizsgálat egy abszolút elviselhető dolog" - Interjú Benyó Mátyás urológussal

"A prosztatavizsgálat egy abszolút elviselhető dolog" - Interjú Benyó Mátyás urológussal

Az orosz titkosszolgálat küldte az amerikai elitegységbe, most 15 év börtön vár rá

Az orosz titkosszolgálat küldte az amerikai elitegységbe, most 15 év börtön vár rá

A címlapról ajánljuk