Rangos díjat kapott a magyar matematikus
Székelyhidi László elnyerte a német "nemzeti Nobel-díjnak" is nevezett Leibniz-díjat.
Székelyhidi László elnyerte a német "nemzeti Nobel-díjnak" is nevezett Leibniz-díjat.
A focista számított rá, hogy nézetei miatt rátámadnak majd, de azt nem gondolta, hogy ez Németországban történik meg.
A skandináv országok menekültügyi szigorításai miatt sokan inkább Németországba mennek.
Arról beszélnek, hogy keveset akarnak beszélni és sokat dolgozni.
Mégiscsak megkezdődtek a tárgyalások a Németországot eddig kormányzó nagykoalíció továbbéléséről.
Az állam nem tartozik a magánnyugdíjpénztárakból kilépett embereknek semmivel - mondta az MNB elnöke. A Csíki Sör tulajdonosa nem tagadta, hogy embercsempészet miatt keresik az Egyesült Államokban, a kormány elbukta az államadósság elleni harcot, de a NER barátai így is jó évre készülhetnek. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A német sajtó Orbán Viktor pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
Természetesen nem a nemzetszocialisták alapították a brit márkát, de a mostani nevének kialakulásában áttételesen ők is kivették a részüket.
A magyar kormánysajtóban eufóriát váltott ki, hogy a bajor "állampárt", a CSU meghívta Orbán Viktort hagyományos év eleji tárgyalására. Ha az SDP-s Martin Schulzon múlna, fejmosást is kapna a magyar kormányfő. Orbánnak ugyan ettől nem kell tartania, de azt tudnia kell, hogy leginkább placebónak használják jelenlétét vendéglátói.
Komoly társadalmi feszültségeket lát Magyarországon az MSZP új kampánystratégája. Heiko Kretschmer szerint Orbánék pozíciója labilisabb, mint amilyennek a számok mutatják.
Az Egyesült Államokban körülbelül 200 millió embert érint a fagyos időjárás, még Észak-Floridában is havazhat. Németország nyugati részére orkán csapott le szerda reggel. Itthon esős, de napról napra enyhébb idő valószínű.
Komoly munkaügyi konfliktus elé néz Németország: december 31-én járt le az IG Metall, tehát a fémipari szakszervezet és az ágazat munkaadóit tömörítő Gesamtmetall közötti munka- és bérügyi megállapodás.
A német kancellár szerint a digitalizáció éllovasává kell változtatni Németországot, és a lehető legjobb oktatással felkészíteni mindenkit a digitális továbbhaladásra.
Ebben a már-már bevásárlóközpont méretű létesítményben kívül-belül villámgyorsan megszépülhetnek az autók.
Négy embert kórházba kellett szállítani.
A statisztikák szerint megháromszorozódott a magyar orvosok száma Németországban.
Amióta Németország 2015-ben megnyitotta határait, egyetlen egy kiskorú menekültet sem deportáltak az országból. A Deutsche Welle német hírportál beszámolója szerint Berlin befogadóközpontokat kezdett építeni Marokkóban, s ha ezek készen lesznek, megkezdődik a 18 éven aluliak részleges visszatelepítése.
A Ryanair német pilótáit képviselő szakszervezet szerint a vezetőség nem is akart tárgyalni velük valójában, és nem volt még a történetükben olyan munkaadó, aki ennyire sárba taposta volna a szakszervezeti autonómiát.
Ismét az érdeklődés középpontjába került Németországban egy viszonylag régi gazdasági bűncselekmény, amely az egyik legnagyobb, 338 millió eurós büntetést vont maga után. A Németországban virslikartell néven elhíresült botrányról van szó.