Megszűnt a várólista, végre ön is elérheti a mesterséges intelligenciát, ami szavakból képeket generál
Az OpenAI népszerű képgenerátora, a DALL-E egy komoly technológiai mérföldkő, amit immár bárki kipróbálhat.
Az OpenAI népszerű képgenerátora, a DALL-E egy komoly technológiai mérföldkő, amit immár bárki kipróbálhat.
A Dall-E mesterséges intelligencia ezúttal néhány szó alapján képezelte el, mi minden nem fért már rá a vászonra.
Hátborzongató eredménye lett annak a kísérletnek, amihez az OpenAI különleges MI-jét használták fel. Arra voltak kíváncsiak, hogy a gép szerint hogyan fest egy fekete lyuk belseje.
Az OpenAI legújabb fejlesztése az emberi viselkedést figyelve tanulta meg, hogyan kell a Minecrafttal játszani.
Apoploe vesrreaitars – míg nekünk mindez csak halandzsának tűnhet, a számítógép pontosan tudja, miről van szó.
Lucas Rizzotto gyerekként sokat beszélgetett egy képzeletbeli baráttal, aki a család mikrohullámú sütője testesített meg. A videós arra gondolt, a ma elérhető mesterséges rendszerek segítségével „életre kelti” az eszközt, de bár ne tette volna.
A hivatalos információk alapján Everett Randle az első olyan ember, aki egy neurális háló ötlete nyomán tetováltatott. Elég fura alakzat jött ki.
A DALL-E 2 nevű mesterséges intelligenciának elég egyetlen mondatot adni: azt nemcsak megérti, de egy képet is készít belőle.
Elég egy szöveges leírást adni, és a mesterséges intelligencia, szolgálatkész festő módjára, képet készít belőle, meglepően jó eredménnyel.
A legtöbb szuperszámítógépnél valamivel nagyobb teljesítményűnek tűnik a Microsoft új, Azure-alapokon működő rendszere. A mesterséges intelligencia kutatására képezték ki.
Nem vártak tovább az OpenAI fejlesztői: mivel február óta semmi jelét nem látták annak, hogy bárki visszaélne az általuk készített algoritmussal, nyilvánossá tették az egészet.
Az OpenAI mesterséges intelligenciája egyre okosabb, és most már akkor sem esik pánikba, ha magának kell rájönnie a megoldásra.
Csapatban még nem nagyon vetették be az OpenAI botjait, azonban most erre is sor került, a mesterséges intelligencia pedig pont azt tette, amit vártak tőle: alázott.
Eredetileg egy egyszerű nyelvi algoritmust akartak készíteni az OpenAI fejlesztői, de kiderült: az általuk megalkotott mesterséges intelligencia sokkal veszélyesebb célokra is felhasználható.
Az első tesztkör során lealázta az emberi ellenfeleket az OpenAI kifinomult metódusa, amelyet most a világ egyik legnagyobb e-sport-versenyén is bevetettek fejlesztői. És az eredmény? Attól, mert valami szuperokosnak hiszi magát, még nem feltétlenül képes minden lépést hiba nélkül végrehajtani.
Tapasztalt játékosok csaptak össze az Elon Musk tulajdonában lévő OpenAI-jal, hogy felmérjék erejüket a számítógép által vezérelt programmal szemben. Még a fejlesztőket is meglepte, milyen könnyen győzni tudott a mesterséges intelligencia.
Egy mesterséges intelligencia irányította csapat is részt vesz az idei The International nevű rendezvényen. Az összecsapás egyben komoly tudományos kísérlet is. Arra kíváncsiak, hogy a naponta 900 évnyi tapasztalatot gyűjtő rendszer vajon megállja-e a helyét az e-sport-világ egyik legkiemelkedőbb eseményén.
Nem túlzás azt állítani, hogy Elon Musk minden évben legalább 2-3 új világmegváltó ötlettel áll elő. Íme egy rövid gyűjtés arról, mi mindent várhatunk tőle 2030-ig.