Saját közösségi oldalt indíthat az OpenAI, Elon Musknak is odaszúrna vele
A jelek szerint komolyan mérlegeli egy saját közösségi oldal indítását a ChatGPT fejlesztője, már egy belső prototípus is elkészülhetett belőle.
A jelek szerint komolyan mérlegeli egy saját közösségi oldal indítását a ChatGPT fejlesztője, már egy belső prototípus is elkészülhetett belőle.
Új aranyérmest avattak márciusban, mármint ami a globális (nem játék) alkalmazás-letöltéseket illeti. Vártalanul előre tört az OpenAI chatbotja, és a világ legnépszerűbb appjait utasította maga mögé. Sikerét elsősorban az iPhone-os letöltések alapozták meg.
Több mint 2 év után megszűnik a ChatGPT mögött dolgozó egyik nyelvi modell, ami a maga idejében jelentős előrelépésnek számított.
Máshogy kell majd keresni a Netflixen, hamarosan akár már a hangulata alapján is válogathat a platform könyvtárában.
Könnyebb lehet a jövőben a ChatGPT-vel történő beszélgetés, nem kell ugyanis mindig mindent újra elmondani a chatbotnak.
Sam Altman OpenAI-vezérigazgató is alapító abban a vállalatban, amit most állítólag maga a ChatGPT fejlesztője vásárolna fel. A cég MI-kütyük fejlesztésében utazik, és alapító tag még az Apple egyik korábbi kulcsembere is.
Vízjelekkel segítheti a jövőben a mesterséges intelligenciával generált képek felismerését az OpenAI. Érdekes azonban, hogy a jelek szerint a fizetős felhasználók megússzák ezt.
Már érthető, miért vannak túlterhelve az OpenAI szerverei: egy hét alatt több százmillió képet generáltak a ChatGPT újdonságával.
Az emberek érzelmi állapotára is hatással lehetnek a mesterséges intelligenciával dolgozó chatbotok, erre két friss vizsgálat eredménye is utal.
Átment a Turing-teszten az OpenAI által fejlesztett modell, a GPT-4.5: az esetek 73 százalékéban képes volt elhitetni az emberrel, hogy nem robottal, hanem egy másik emberrel beszélget.
Egy friss jelentés szerint a ChatGPT GPT-4o modelljét tesztelve egyértelműnek látszik, hogy az OpenAI részben vagy egészben a nyilvánosan nem elérhető tartalmakon képezte ki a mesterséges intelligenciáját.
Cseppet sem hétköznapi módszerrel gyakorolhatják a flörtölési szokásaikat a Tinderezők, megjelent ugyanis egy új játék, amiben a mesterséges intelligenciánál lehet próbálkozni. Ami aztán kegyetlenül kiértékeli a dolgot.
Akkora az érdeklődés a ChatGPT újdonságai iránt, hogy alig tud lépést tartani vele az OpenAI. A cég vezetője szerint ez késleltetheti egyes újdonságok megjelenését, és a meglévők működésére is hatással lehet.
Bár nemrégiben még úgy is olvadoztak az OpenAI szerverei, hogy csak az előfizetők férhettek hozzá, immáron mindenki számára hozzáférhető a ChatGPT képgenerátora.
Az elmúlt napokban már a felhasználói fiókok regisztrációja is akadozni kezdett, annyian akarják kipróbálni a ChatGPT képgeneráló funkcióját.
Jelentős összeg ütheti a markát annak, aki hibát talál a ChatGPT-ben, vagy más OpenAI-szolgáltatásokban.
Az OpenAI technológiáira épülő új MI-funkciókat jelentett be a Microsoft, melyek tesztelése hamarosan megindul.
Sam Altman szerint egy ideig még várniuk kell a ChatGPT ingyenes változatát használóknak, hogy számukra is elérhetővé váljon a chatbot képgeneráló funkciója.
Az OpenAI bejelentése szerint minden felhasználó megkapja a ChatGPT új funkcióját, amivel parancs, beszélgetés és egy másik kép alapján is lehet képet generáltatni a mesterséges intelligenciával.
A fizetős ügyfelek mostantól rugalmasabb módon beszélgethetnek a ChatGPT-vel, miután az megkapta az OpenAI vonatkozó frissítését.