A Fekete párduc kapta a "kis Oscarnak" számító SAG-díjat
Rami Malek, a Fekete párduc stábja és Mahershala Ali sem ment díj nélkül haza a vasárnapi SAG-gálán. A Csillag születik című film viszont semmit sem kapott.
Rami Malek, a Fekete párduc stábja és Mahershala Ali sem ment díj nélkül haza a vasárnapi SAG-gálán. A Csillag születik című film viszont semmit sem kapott.
A Gravitáció és Az ember gyermeke rendezője elkészítette eddigi legszemélyesebb filmjét: Alfonso Cuarón a saját gyerekkorába kalauzolja nézőit. Egy cselédlány terhességének és egy család széthullásának, majd megerősödésének története nemzetközi elismeréseket és a legfontosabb Oscar-jelöléseket söpörte be. A tavalyi év egyik legszebb filmjét a Netflixen nézhetjük meg. Kritika.
Jorge Antonio Guerrero belépését az Egyesült Államokba már háromszor elutasították. Félő, hogy ezért az Oscar-gálán sem lehet majd ott, pedig a szereplésével készült Roma című filmet tíz kategóriában is jelölték.
A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjra esélyes a 62 éves brit színész, aki egy nagyon lelkes videóban osztotta meg örömét. Ezek után nem lehet nem neki szurkolni.
Úgy vélik, az amerikai filmakadémia nyomást gyakorol a sztárokra, hogy az Oscar-gálán kívül más díjátadón ne szerepeljenek.
Tóth Barnabás szinkrontolmácsokról szóló filmje, Osvárt Andrea főszereplésével ott van a legjobbak között.
Nem jutott be Nemes Jeles László Napszállta című filmje az Oscar-díjra jelöltek szűkített listájára - derült ki az amerikai filmakadémia közléséből.
Alapvetően működik a Lexus reklámfilmje, amelyet teljes egészében a mesterséges intelligencia írt, és egy Oscar-díjas rendező forgatott. Mindenki döntse el, rosszabb-e bármilyen más autós reklámnál.
A Ruben Brandt, a gyűjtő egész estés animáció tényleg olyan zseniális, mint amilyennek vártuk. Szürreális akciókrimi, amelyben ránk szabadulnak a műalkotások, elöntenek a filmes emlékek, megrohamoznak az ismert zenei slágerek. A Macskafogóval ellentétben azonban ezt egyáltalán nem ajánljuk gyerekeknek. Kritika.
A Ruben Brandt, a gyűjtő című akció-thriller is bekerült a 25 alkotás közé, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára.
Solar Walk című alkotása elnyerte az Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivál rövidfilmes kategóriájának fődíját.
Korábban az amerikaiak azzal indokolták az elutasítást, hogy attól tartottak, a férfi munkát akar keresni az országban.
Levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum, miután az amerikai filmakadémia bejelentette, hogy négy kategória, köztük az operatőri győztesének a reklámszünetben adják át a díjat az Oscar-gálán, hogy ezzel rövidítsék a műsoridőt.
A gála házigazdájának decemberben Kevin Hartot kérték fel, de a színész két nap múlva visszalépett korábbi, homofób tweetjei miatt.
Melyik sztárt szúrja ki rajta a leghamarabb?
Nem jutott be a legjobbak közé a Susotázs és a Ruben Brandt, a gyűjtő. A Roma és A kedvenc taroltak a kategóriákban.
Ismét izgulhatunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén, az Oscar-díjak átadóján.
Ismét izgulhatunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb presztízsű megmérettetésén, az Oscar-díjak átadóján.
Két nap után visszalépett a gála műsorvezetőjének felkért Kevint Hart. Kísértenek a régi homofób mondatai.
Kevin Hart az Instagramon jelentette be a nagy hírt.