#Pakisztán




Ritka erős volt a hétfői közép-ázsiai földrengés
 

Ritka erős volt a hétfői közép-ázsiai földrengés

Több mint 200 kilométeres mélységből eredt a hétfői afganisztáni földrengés – állapította meg az amerikai földtani intézet. Az újabb mérés alapján a Richter-skála szerint 7,5-ös erősségűnek ítélt földrengés rendkívüli erejű volt: a világon évente átlagosan nagyjából húsz alkalommal mozog 7-nél nagyobb erővel a föld – írja a BBC News.

MTI MTI

Erős földrengés rázta meg Indiát, Pakisztánt és Afganisztánt
 

Erős földrengés rázta meg Indiát, Pakisztánt és Afganisztánt

Erős földrengés rázta meg magyar idő szerint hétfő délelőtt Pakisztán északi részét, a szomszédos India északi valamint Afganisztán északkeleti részét. Afganisztában tizenkét diák halt meg egy iskolában. A halottak száma folyamatosan nő Afganisztánban és Pakisztánban, a sérültek és a halottak száma is kora délutáni adatok szerint meghaladta a százat, kora este pedig a 180-at.

hvg.hu hvg.hu


Ez a sorozat úgy politizál, hogy közben mindenkiből viccet csinál
 

Ez a sorozat úgy politizál, hogy közben mindenkiből viccet csinál

A Krízisben című vígjáték-széria két főszereplője, az amerikai külügyminiszter (Tim Robbins) és egy Pakisztánban bújkáló amerikai diplomata (Jack Black) is azon szerencsétlenkedik, hogyan kerüljék el a harmadik világháborút. A kíméletlenül szatirikus sorozatól azonban nem a sztárok, hanem az egyik mellékszerepben feltűnő és a forgatókönyvet író Aasif Mandvi tudja a legtöbbet. A vele készült interjúban kifejti, szerinte a sorozat mindkét fél, az USA és Pakisztán polgárai elé is görbe tükröt tart.

hvg.hu hvg.hu

Több mint ezren meghaltak Pakisztánban a forróságban
 

Több mint ezren meghaltak Pakisztánban a forróságban

Több mint ezer ember vesztette életét a Pakisztán déli részét egy hétig sújtó forróság miatt, és tízezreket ápoltak a leginkább érintett dél-pakisztáni Karacsi város kórházaiban - közölte a helyi katasztrófavédelem vezetője szombaton.

MTI MTI








Nagy taktikust veszítettek az iszlamisták
 

Nagy taktikust veszítettek az iszlamisták

Hetvenkilenc éves korában meghalt Hamid Gul, a pakisztáni hírszerzés (ISI) volt főnöke, aki Afganisztán szovjet megszállása idején támogatta az iszlamista fegyvereseket. Halálhírét hozzátartozói közölték.

MTI MTI


Tudja milyen lenne, ha 45 fok lenne? Ilyen
 

Tudja milyen lenne, ha 45 fok lenne? Ilyen

Panaszkodik, hogy idén sem lesz igazi nyár? Hogy tavaly folyamatosan esett az eső, most pedig alig akar 30 fok fölé kúszni a hőmérő higanyszála? Ne tegye! Pakisztán déli részén a napok óta tartó hőségben eddig több mint ezren vesztették életüket. Múlt hét végén a hőhullám által leginkább érintett, 20 milliós Karacsiban 45 Celsius-fokos hőmérsékletet is mértek, ami mindössze két fokkal marad el az 1979-ben regisztrált 47 fokos helyi melegrekordtól. Jelenleg már elviselhetőbb a város időjárása: a helyi meteorológiai szolgálatok szerint csütörtökön Karacsiban 34 fokra esett vissza a hőmérséklet, az égen felhők jelentek meg és friss szelek érkeztek az óceán felől. A kánikula néhány nappal azután vette kezdetét, hogy megkezdődött a ramadán szent hónapja, amikor a muzulmánok többsége a nappali órákban nem iszik és nem eszik. A halál oka sok esetben kiszáradás volt. Egy egészségügyi tisztségviselő kedden azt mondta, több mint tízezer embert kellett kórházba szállítani. Az áldozatok túlnyomó többsége 50 év feletti és szegény sorban él.

Iliás-Nagy Katalin Iliás-Nagy Katalin