A Ceausescu-korszak terveit vette elő a fiók mélyéről Románia
Olyan nagyprojektek befejezésével enyhítené energiahiányát a szomszédos ország, melyeket még a rendszerváltás előtt találtak ki.
Olyan nagyprojektek befejezésével enyhítené energiahiányát a szomszédos ország, melyeket még a rendszerváltás előtt találtak ki.
A romániai Gyógyszer és Orvosi Eszközök Nemzeti Hatóság (NAMMD) ismét engedélyezte a Richter nagykereskedelmi leányvállalata, a Pharmafarm SA működését – közölte a Richter a BÉT honlapján szerdán. A Richter óriásit bukhatott egy korábbi szankció miatt.
Az eset éjjel történt a kelet-romániai Brailában, egyikük állapota súlyos, a másik sportolóé stabil - közölte az Agerpres hírügynökség.
Több ezer sakállal szintén végeznének. A WWF Románia szerint a minisztérium intézkedése komoly károkat okozhat az ökoszisztémának.
Kulcsfontosságú időszakban veszi át Románia 2019 januárjában az EU soros elnöki tisztét: a mi mandátumunk idejére esnek az európai választások, akkor lesznek meg az Európai Bizottság új tagjai, és erre az időszakra esik a Brexit is – mondta külföldi újságíróknak, köztük a HVG újságírójának Victor Negrescu, európai ügyekért felelős miniszter. Románia most először tölti be ezt a tisztséget.
Az elkövetők piros, sárga és kék festékkel azt írták román nyelven a szobor talapzatára, hogy "ez itt Románia", és egy piros-sárga-kék (román nemzeti) zászlót is a szöveg mellé festettek.
A hivatalos romániai műtárgy-kereskedelmet a kommunista időszakban rekvirált, a közelmúltban visszaszolgáltatott gyűjtemények éltetik. Még a néhai Nicolae Ceausescu fia is tarol a piacon.
A román gazdák szabadulni próbálnak az afrikai sertéspestisben elhullott jószágaiktól, hogy ne kelljen levágni a még egészséges állataikat.
„A falakról festék mállik, egy letűnt rendszer gépjárműi szétszerelve állnak a háttérben, miközben egy zavarodott kutya sétál előttük, mint egy kísértet a havon. Az egész egy rothadó szürreális festmény része… Mindig van valaki, aki átfest egy csorba falat, és a romos autócsodákat újakra alakítja. Röviden, a barkácsolókban még mindig van egy kis fantázia. Sorozatom kelet-európai szomszédságom mindennapjait ábrázolja: a darabok egy bomló létezés magasságát és mélypontját fedik fel. A fényképek megmutatják a hely kettős természetét: a laissez-faire hozzáállás és a sorsán erősen változtatni akaró attitűd furcsa keveredését.” – Hajdu Tamás erdélyi magyar fotós képei kelet-európai szomszédságunk mindennapjait és egy letűnt rendszer romjait örökítik meg.
200 milliárd köbméter földgáz vár kitermelésre a Fekete-tenger mélyéről. Ebből 20 milliárd dolláros adóbevételt remél Liviu Dragnea, aki Románia erős embere, de nem miniszterelnöke, mert attól eltiltotta a bíróság. A kormányzó szociáldemokraták be is nyújtották a törvényt, a parlament el is fogadta, de az államfő visszadobta. Most futnak neki újból.
Lassan már csak machetével lehet közlekedni ebben a társadalmi dzsungelben – jut végletes következtetésre a kultúrharcon elszörnyedő, regényeiben Erdély múltját megíró Tompa Andrea.
A nőre a gyermekvédelmi hatóság bízta a 8 és 14 éves gyerekeket.
Romániában, a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút is szerepel a tervek között. De csak később, a távoli jövőben.
Eddig összesen 117 ezer sertést kellett leölni az érintett gazdaságokban.
Maci Laciék a Szent Anna-tónál portyáztak.
Tonhal - urald a világot néven dobta piacra kollekcióját egy vállalkozó, válaszul a 2Rule márkára; Jó érzékkel startolt a sportruhákat gyártó Manta is: tulajdonosa ma már 50 ezer terméket ad el, és bezsebelhette egy tekintélyes amerikai dizájnmagazin díját is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Szeptembertől decemberig CF-18 Hornetek látják el a feladatot.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét – közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.