Kivehet 10 francia repteret a kínálatából a Ryanair a belengetett adóemelés miatt
A francia kormány a vártnál nagyobb költségvetési hiány miatt emelné háromszorosára a repülőjegyek után fizetendő adót.
A francia kormány a vártnál nagyobb költségvetési hiány miatt emelné háromszorosára a repülőjegyek után fizetendő adót.
Az utasok a Ryanair szerdai budapesti járatáról maradtak le, egyikük szerint a légitársaság hibájából.
Állítólag meghibásodott alkatrészt kellett javítani a Szardíniából Budapestre tartó járaton, ezért alakult ki ekkora késés.
Az utasokat alkoholfogyasztás vádjával szállították le, majd tiltólistára kerültek. A pár jogi lépéseket fontolgat az indokolatlannak tartott bánásmód miatt.
Michael O’Leary szerint így kevesebb balhé lenne a gépeken.
A légitársaság vezére szerint ez az utasoknak jó, a részvényeseknek kevésbé.
A sommás véleményeiről elhíresült Michael O’Leary most sem rejtette véka alá, mit gondol a repülőgépgyártó menedzsmentjéről, mert nem tudják tartani az új gépek szállítási ütemezését.
Egyetemistaként szeretett volna eljutni a barátnőjével Portugáliába, de nem volt pénzük közvetlen járatra jegyet venni. A barátnőjéből azóta a felesége lett, Oliver Dlouhý pedig ma már egy 900 fős cég élén évente millióknak segít megtalálni, hogyan juthatnak el olcsóbban úticéljukhoz. A Kiwi.com alapító-vezérigazgatója arról is beszélt a hvg360-nak, hogyan lett a Ryanairrel folytatott többéves konfliktusukból hirtelen együttműködés, hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét az ügyfélszolgálatok jövőjében, és miért nem érdemes lemondanunk a repülésről a fenntarthatóság jegyében.
Az utasok szerint nem kaptak érdemi tájékoztatást, csak egy négyeurós utalványt, amit nem lehetett beváltani sehol.
Egy férfi részegen cigarettára akart gyújtani, majd még neki állt feljebb.
A tavalyihoz képest 46 százalékkal esett a negyedéves profit.
A Ryanair a légiforgalmi irányító személyzet hiányát okolja.
A Marokkóból Londonba induló járatnak fél órával a felszállás után meg kellett szakítania az útját.
Az Edinburgh-ba visszarepülő gépet rendőrök fogadták, a részeg utasok ekkor már nem hőbörögtek.
Az előrejelzettnél egy órával rövidebb késés után szállt fel a gép, a légitársaság név szerint is többször hívta a lemaradókat, „közülük kilencen többszöri felszólításra sem jelentek meg” a Wizz Air szerint.
A Wizz Air, a Ryanair, a Eurowings és a SunExpress sem ússza meg a vizsgálatot.
Nem csak a stuttgarti meccsre igyekvők jártak pórul a hétvégén.
A repülőgépgyártó azóta áll intenzív ellenőrzés alatt, hogy az év elején röviddel a felszállás után kiszakadt az egyik új repülőgép ajtaja. A termelés csökkentése a Ryanairt különösen sújtja.
Az ír fapados légitársaság adózott eredménye 34 százalékkal haladta meg az előző évet.
Újra repülni fog Izraelbe a Ryanair. Nyár elejétől heti 40 járatot indít majd Tel-Avivba.