Kordonok közt váratja a betonon a ferihegyi utasokat a Ryanair
Utasok beszámolója szerint 45 percet is várhatnak az indulásra a reptéren felhúzott kordonfolyosóban a Ryanairrel utazók.
Utasok beszámolója szerint 45 percet is várhatnak az indulásra a reptéren felhúzott kordonfolyosóban a Ryanairrel utazók.
Miközben Budapesten erősít, az edinburghi repülőtéren költségcsökkentő járatritkításba fog a Ryanair légitársaság - írja a BBC, amely szerint a lépéseket hamarosan bejelentik.
Mától magyarul is elérhető a Ryanair honlapja, és bővülhet a cég nálunk állomásozó gépeinek száma - derült ki egy sajtótájékoztatón.
A Malév kiesése egyelőre nem érződik a beutazó vendégek számán - állítja Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, aki a hvg.hu-nak elmondta, hogy miről tárgyaltak a Ryanairrel és más légitársaságokkal, és hogy a fogászati turizmus még többet is érdemelne a kormányzati egymilliárdnál. Emellett állítja: Magyarország ma már mindenféle pénztárcájú vendégnek minőségi szolgáltatást tud kínálni.
A Ryanair pénteken közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk a Budapesti Liszt Ferenc repülőtéren működő reptéri rendőrséggel, így a március 16. utáni járatait nem törli a légitársaság.
A Ryanair Olaszország legnagyobb forgalmú légitársaságává lépett elő tavaly, utasszámban az olasz Alitaliát is megelőzte.
Májusban Düsseldorfba és a dániai Billundba indít menetrendszerinti járatot Budapestről a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a légitársaság vezérigazgatója a kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Tizenhárom budapesti járatot töröl a következő két hétben a Ryanair a repülőtéri rendőrség a pilóták és utaskísérők ellenőrzését érintő eljárása miatt - közölte a légitársaság. A Ryanair tegnap figyelmen kívül hagyta a szerinte szükségtelen eljárást, erre a reptér nem adott felszállási engedélyt két járathoz. A Ryanair ezután jelentette be a járattörléseket.
Több járatát megszünteti a Ryanair az edinburgh-i repülőtéren, mivel nem tudott egyezségre jutni a repülőtér-használati díjakról a skót főváros légikikötőjét üzemeltető céggel.
Gondok vannak a Valentin-napon "ingyen" osztogatott Ryanair-jegyek visszaigazolásával - számol be az Index.
Törölte a Lufthansa a Budapest-Frankfurt menetrendszerinti járatainak egy részét pénteken a frankfurti repülőtéren zajló sztrájk miatt. Eközben megkezdte az üzemelést a reptéren a Ryanair.
Letiltották a Ryanair fapados légitársaság hirdetéseit két brit napilapban, miután az olvasók szexizmussal és a nők tárgyként való ábrázolásával vádolták meg az ír vállalatot - adta hírül szerdán a BBC hírportálja.
Jó okunk van feltételezni, hogy a Wizz Air nem tesz eleget egyes, a tulajdonviszonyokat érintő európai uniós előírásoknak, ezért hivatalos panasszal élünk az Európai Bizottságnál – jelentette be Michael Cawley, az ír fapados légitársaság vezérigazgató-helyettese Budapesten.
Tovább folytatódik a marakodás a Malév koncán, az utasok futnak a pénzük után, a konkurens légitársaságok pedig igyekeznek minél jobb pozíciót szerezni a felfordult piacon. A Nokia több mint 2000 embert bocsát el komáromi gyárából, késik a bérkompenzáció a közszférában, miközben a csőd szélén táncoló BKV felső vezetői "megérdemelt" prémiumuknak örülhetnek. Orbán Viktor konkrétumok nélküli évértékelőt tartott, az egri frakcióülés azonban nemcsak arról szólt, hogy a külföld meg akarta-e puccsolni a kormányfőt - hanem kiderült az is, csatlakozunk az új uniós paktumhoz. A hvg.hu heti összefoglalója.
Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója csütörtökön azt mondta: megállapodtak amagyar állammal és a ferihegyi reptér üzemeltetőjével, illetve hogy ötgépes bázisuk lesz Budapesten, és a ferihegyi kettes terminálról fognak repülni. Az állításokról az infdex megírta: az ír cégvezető "félrevezetően fogalmazott".
Hardy Mihály tájékoztatása szerint semmiféle többletkedvezményt nem kapott a Ryanair, bár csütörtökön Michael O'Leary, a cég vezérigazgatója azt mondta, hogy kaptak kedvezményt a budapesti repülőtér üzemeltetőjétől, de az üzleti titok.
Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak hosszabb távon is - mondta az Origónak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A Ryanairrel indult küzdelemről Váradi azt mondta, a magyar vezetésű cég jobban ismeri az itthoni piacot.
A Malév csoport 2600 munkavállalójából 2080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében - mondta Róna Márta, a légitársaság szóvivője az MTI kérdésére pénteken.
A Wizz Air Holding éves jelentésében, amit a Ryanair osztott ki egy budapesti sajtótájékoztatón, az áll, hogy a volt pénzügyminiszter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizz Air igazgatóságához.
Megállapodott a Budapest Airporttal (BA) és a magyar kormánnyal a Ryanair - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója. A cég február 17-én három repülőgéppel bázist létesít Budapesten, majd márciustól további két gépet állomásoztat a ferihegyi reptéren. A vállalat közben a Malév volt munkatársait hívta meghallgatásra.