Digitálisan elérhetővé tették azt a 264 darabból álló irathagyatékot, amelynek nagy része a száműzetése idején Rákosi Mátyás által írt, illetve a neki és a feleségének címzett leveleket tartalmazza. Ezek olyan titkokat rejthetnek, amelyekről eddig a történészek sem tudtak. Kirajzolódik belőlük egy 20. századi diktátor gondolkodásmódja, Rákosi intellektusa, jó nyelvérzéke és a kényszerített emigrációjának kapcsolati hálója.
A jelentős különbségek ellenére Vekerdy Tamásnak egyre többször jut eszébe a Rákosi-korszak.
A tanú című film narancsepizódja miatt az ötvenes évek agrártragédiája viccé vált, de a valóság – importra szorultunk gabonából, miközben éghajlatidegen növények fagytak el a földeken – nem volt ennyire vidám. A tudósok között akadt, aki nagy erőkkel gyomnövényt telepített. Viszont volt állami citromfelelős, és komoly posztnak számított a szubtrópusi gyümölcsfák országos klímafelelőse is.
Sokáig a polgári Budapest jelképe volt a háborús pusztítás után magára hagyott Városliget, mely azonban még így is a velünk élő történelem része. Hány Műcsarnok fér el egy közparkban? Melyik volt Deák Ferenc kedvenc padja? És hova rejtették Rákosi titkos repterét? Hivatalos ligetszakértővel fedeztük fel újra a főváros legnagyobb parkját.
Miként vált az ÁVH az elnyomás jelképévé 1956-ra? Hogyan gyűrte maga alá az 1953-ban elvileg „lefokozott” államvédelem az egész belügyet? Miért próbálta a politikai vezetés – különösen Rákosi – az ávósokra hárítani a teljes felelősséget az 1956-ig elkövetett bűnökért?
Nehéz volt követni a 20. századi magyar történelem állandó fordulatait, ezért még az ötvenes-hatvanas években is előfordult a hivatalos beadványokon a „Méltóságos Elvtárs!” vagy a „Tekintetes Elvtárs” címzés. Valuch Tibor Magyar hétköznapok című, pár hete megjelent könyvéből az is kiderül, hogy a politikai és az életmódbeli fordulópontok nem estek egybe Magyarországon.
Huszonöt éve nem ünnepeljük, de több mint negyven évig "hazánk nagy ünnepének" számított a sajátos módon november 7-én tartott Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója, amelyet évről évre központi döntések alapján, központi módszerekkel próbáltak megismertetni és elfogadtatni a magyar társadalommal. Galéria.
Ki ne emlékezne Roberto Benigni filmjére, „Az élet szép”-re, amelyben feltűnik „a zsidó ló”. A náci és a fasiszta rendszert tragikomikusan kifigurázó, a filmbelihez hasonló eset a valóságban is előfordult - egy másik totalitárius szisztémában. Az ötvenes évek kommunista Magyarországáról van szó, ahol egy tehenet nevezett ki kuláknak a bíróság.
Titokban és nyilvánosan szovjet segítők százai működtek Magyarországon. Rákosi hívta be őket, de Kádáréknak is segítettek. A legfontosabb azonban mindig a szovjet birodalom érdeke volt.
„Hogyan épül a demokrácia demokraták nélkül?” – tette fel fanyar kérdését Faludy György költő. Sehogy. És a koalíciós időszak (1945–1949) bizonyítja, olykor hiába az igaz demokraták, ha a demokráciaellenes erők erősebbek.
Kilencezer magyar belügyes lohol a jugoszláv diverzánsok nyomában. Emberrablók, akik Titóékhoz hurcolnák foglyukat. Mindez akkor történik, amikor a nemzetközi munkásmozgalom frontvonala egybeesik a jugó–magyar határral.
Magyarország XX. századi történelmét annyi szenvedés, annyi borzalom kísérte, hogy a sok leírhatatlan esemény - holokauszt, világháborúk, lakosságcserék, 1956 - után kevesen emlékeznek arra, hogy miként zajlottak a kitelepítések az ötvenes években - magyarázta a hvg.hu-nak Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke.
