A Rákosi-korszak, az ötvenes évek egyik leghírhedtebb gazdasági intézkedése, a beszolgáltatás elrendelése volt. Részben a beszolgáltatások révén teremtette meg az államszocialista rendszer azt az anyagi fedezetet, amelyből a nehézipar fejlesztését finanszírozták. A beszolgáltatás előzményei már a negyvenes években megjelentek, hiszen a második világháború idején a hadigazdálkodás olyan intézkedéseket hívott elő, amelyek rendkívülinek számítottak addig a magyar történelemben.

Jurcsek Béla államtitkár a föld aranykorona értéke alapján dolgozta ki 1943-ban az úgynevezett begyűjtési rendszert, aztán ezt a rendszert a kommunista hatalomátvétel után a szovjet típusú magyar gazdasági szisztémába is beillesztették. A parasztoktól, földművesektől, állattenyésztőktől elvett termés és más javak azonban nemcsak gazdasági célokat szolgáltak.

Politikai célok

Politikai céloknak is eleget kellett ugyanis tenniük az ötvenes években a beszolgáltatást végző szervezeteknek. Minderről szó esett azon a vitán, amelyet a Debreceni Egyetemen rendeztek hétfőn, Tóth Judit doktori védésekor. A történész „A beszolgáltatás végrehajtásának eszköztára és alkalmazása Pest megyében” című munkájából Valuch Tibor, az egyetem tanára emelte ki azt a részletet, ami jól mutatja a beszolgáltatások elrendelésekor és azok kikényszerítésekor az ideológia szerepét. Így amikor egy gazdálkodó nem teljesítette az előírt mennyiség beadását (és amúgy nem felelt meg a „kulák” besorolásnak) inkább a tehenét ítélte el egy bíróság, a szarvasmarhát minősítették egyszerűen gazdagparasztnak, azaz „kuláknak”.

Roberto Benigni - Az élet szép című filmben

Tóth Judit minderről így írt: „A bíróságokkal szembeni kívánalom volt tehát, hogy az állampárti vezetés elvárásaihoz, azaz az MDP parasztpolitikájához igazodó ítéleteket prezentáljanak. Ez egyet jelentett azzal, hogy meghatározott társadalmi csoportból meghatározott számú gyanúsítottnak kellett a vádlottak padjára kerülnie, azaz az osztályhelyzet alapján történő elvszerű válogatás mellett annak számszerűségére is utasításokat adtak.”

Az ötvenes években a bírónak az egyik feladata éppen az volt, hogy a vádlott osztályhelyzetét helyesen állapítsa meg, mivel „sem a vádlott cselekménye, sem a kiszabandó büntetés mértéke nem ítélhető meg helyesen az osztályhelyzet kellő ismerete nélkül” – idézi Tóth Judit a forrásokat. Egy, az Igazságügyi Minisztériumból érkezett leirat a bíróságok szemére vetette, hogy sok esetben felületesen járnak el akkor, amikor a vádlott osztályhelyzetét kell megállapítani. A rendszer abszurditását mutatta az az eset, amikor egy bíró egyszerűen nem tudta a vádlottat „bepasszírozni” a kulák kategóriába, vagyis nem tudta annak „osztályhelyzetét megítélni”.

Éppen ezért a bíró nem szokványos döntést hozott: „Az egyik járásbíróság 4 hónap börtönre és 400 Ft pénzmellékbüntetésre, valamint egy év közügyektől eltiltásra ítélte azt a volt csendőrt, aki egy ’kulák’ családba házasodott be. A ’kulák’ após halála után ő vezette a gazdaságot, és jelentős mennyiségű (755 liter) tej beszolgáltatását elmulasztotta.”

„Ilyen körülmények között a tehenet kell kulák tehénnek minősíteni”

Az ítélet indoklásában a bíróság a következőket rögzítette: „a vádlott nem tekinthető kuláknak, tehene tejbeszolgáltatás szempontjából kulák tehénnek minősíthető, mert kulák takarmánnyal eteti, a tejhozamot a kulák anyós háztartásában fogyasztják el. Ilyen körülmények között a tehenet kell kulák tehénnek minősíteni.”

A bíróság tehát a volt csendőrt felmentette a „kulákság” vádja alól, ugyanakkor kárpótlásul osztályharcot folytatott a „kulák” tehén ellen – állapítja meg Tóth Judit.

A megyei bíróság az ítéleten annyiban változtatott, hogy a 4 hónap szabadságvesztést felfüggesztette, a pénzbüntetést viszont 1500 forintra emelte. Az indoklásban az szerepelt, hogy a járásbíróság helyesen ismerte fel, hogy a vádlott saját személyében nem „kulák”, csupán tehene esik ilyen mérvű beszolgáltatás alá. 

Elvárások, megrendelések a bíróságoktól

Tóth ennek kapcsán megjegyzi: a járásbíróságok elnökeitől elvárták, hogy saját maguk térképezzék fel a bíróság hatáskörébe tartozó községek viszonyait, tájékozódjanak az ottani politikai viszonyokról, a lakosság körében uralkodó hangulatról, a társadalmi tagozódásról, ennek keretében a „kulákbefolyás” mértékéről, a kis- és középparasztok helyzetéről.

Fontos volt továbbá a helyi tsz-vezetéssel való kapcsolat kiépítése is: hány tagja van a tsz-nek, mekkora területen gazdálkodnak, szükséges-e büntető ítéletek révén ingatlanelkobzásokkal a tsz területének növelése.

A bírósági ítéletek „megrendelésére” nemcsak a legfelsőbb szervektől érkezhettek utasítások, hanem gyakran a tanácsok is jelezték ilyen igényeiket Tóth Judit szerint. Így például 1951 júniusában a Pest Megyei Tanács VB titkára a Pest Megyei Bíróság elnökéhez intézett levelében kiemelte, hogy a növényápolási munkák területén főleg a „kulákok” földjein jelentős a lemaradás. Kérte ezért a bírság vezetőjét, hogy „a növényápolási munkálatok elszabotálása miatt feljelentett kulákokra egy-két esetben munkáljon ki, illetve mérjen példamutató súlyos büntetést”.

A begyűjtési nyilvántartók ellen is rendre indítottak eljárásokat közhivatalnoki minőségben elkövetett közellátás érdekét veszélyeztető bűntett címén. A felelősségre vonás elől a helyi vezetők (vb-elnökök, vb-titkárok) sem menekülhettek. A terménybegyűjtés szabotálása miatt kezdeményezett például bűnvádi eljárást – egyben fegyelmi eljárást is indított – a Pest Megyei Tanács VB a tápiószecsői községi vb-titkár ellen. Őt azzal vádolták, hogy nem oktatta ki a begyűjtéssel kapcsolatos feladataikról az aktívákat, illetve a népnevelőket, ehelyett „egy kizárt jobboldali szociáldemokratánál volt disznótoros vacsorán”.