Sokkolónak szánt Facebook-poszttal figyelmeztet a várható üzemanyaghiányra egy független benzinkutas
Egyliteres vásárlási korlátról írt a közösségi oldalán egy siklósi benzinkút. Figyelemfelkeltésnek szánták.
Egyliteres vásárlási korlátról írt a közösségi oldalán egy siklósi benzinkút. Figyelemfelkeltésnek szánták.
Egy lakóház építés emiatt végeztek ásatást, ekkor került elő pár érdekes csont.
A nő a rituálé közben állítólag pánikba esett és elszaladt. Másnap reggel került elő.
Kivásárolják a magántulajdonosokat a most kft.-ként működő siklósi kórházból. Erről döntött a kormány a szerda este közzétett határozat szerint.
Három sérültje is van a balesetnek.
A cég és az önkormányzat közt jogi csetepaté is kitört.
Az NSO információi szerint már folynak az egyeztetések.
Ha mindenki, vagyis a nemzet Dzsudzsija ügyes lesz, visszakerülhet a válogatottba. Mindenesetre a csapat edzője megígérte, állandó kezdő lesz a ballábas szélső.
Egy siklósi ügyben mondták ki, hogy mi számít aránytalan mértékű telekadónak.
Míg a férfi félmeztelenül és részegen verekedett, élettársa több utast és a sofőrt is megharapta. Miután leszállították a családot a buszról, felvette őket egy autós, akitől a nő 66 ezer forintot lopott el. Az ügyészség elkészítette a vádiratot.
A kályhásmester após révén Magyarországra keveredett svájci bankárból lett borász az elmúlt években számos díjnyertes vörösborral hívta fel magára a figyelmet. Heumann legutóbbi vörös házasítását, a Lagonát 90 pontra értékelte a nemzetközileg mértékadó szaklap, a londoni Decanter Magazin.
Kilépett a Fideszből és a helyi frakcióból is Mikola János, Siklós alpolgármestere - jelentette a bama.hu Baranya megyei híroldal.
Több mint 50 buszt küldtek a belépő menekültek elszállítására a Baranya megyei Siklósra, ahol rendőrkapitányság is van, és onnan oszthatják el a határnál ellenőrzést folytató katonákat is.
A polgármester szerint nem jól gazdálkodott a Klik, ezért a siklósi önkormányzat visszavette az iskolákat.
Szűk három hét múlva bezár egy közepes vidéki város központjában működő Spar bolt. Kínai áruház lesz a helyén.
Nem tudják átadni március 15-én a felújított siklósi várat, mert az önkormányzat nem jutna hozzá a rekonstrukcióhoz megítélt pályázati támogatás utolsó, 22 milliós részéhez, miközben egy garanciális javítást még el kell végeztetniük – írja a Dunántúli Napló. Egyelőre nem tudják, mikor lesz az átadás, ami akár két hónapot is csúszhat.
Megégették magukat az önkormányzatok a Buda-Cash sztorival, milliárdok ragadtak benn a brókercég tulajdonosainak kisbankjaiban. Van, ahol megkérték a községen működő céget, fizesse be korábban az iparűzésiadó-előleget. A települések vezetői a kormányhoz szaladtak és válságmegoldásokhoz nyúltak. Most úgy tűnik, a hivatali dolgozók megkapják a fizetésüket, a segélyek viszont továbbra is be vannak fagyasztva.
Siklós ki tudja fizetni a hivatali dolgozók, az intézményi alkalmazottak és a közmunkások márciusi bérét, az önkormányzat hosszú távú működésének biztosítására azonban megoldást kell találni – mondta pénteken a város polgármestere. Marenics János szerint jövő héten utalják a fizetéseket. A DRB Bank miatt került bajba a héten az önkormányzat.