Kémfotók: már javában tesztelik az új VW Passatot
Az újgenerációs Passat már csak és kizárólag kombi változatban lesz kapható.
Az újgenerációs Passat már csak és kizárólag kombi változatban lesz kapható.
A kupés hangvételű új cseh villanyautónak alaposan megkérik az árát.
Alig 550 kilogramm a tömege, 1,1 literes motorja pedig egészen 8500-ig elforgatható.
Megérkezett a közelmúltban debütált VW ID.5 GTX cseh testvérmodellje.
A kívül-belül modernizált kompakt cseh szabadidő-autó immár hazánkban is elérhető.
Már nem kell sokat várnunk az Enyaq Coupé iV hivatalos leleplezésére.
Több mint két hétre teljesen leállnak.
A technika mindhárom esetben ugyanaz, azonban a körítés annyira eltérő, hogy laikusként akár teljesen önálló modellnek is tekinthető a Q4 e-tron, az Enyaq iV, illetve az ID.4. Melyik miben jobb, miben gyengébb? Jövünk a részletekkel!
Városban általában mindegyik elektromos autó jól teljesít, de mi a helyzet az autópályán?
Több mint négy éve jelent meg a modell, amely most szinte minden részletében modernebb lett kicsit.
Már nem kell sokat várnunk a középkategóriás crossover ráncfelvarrt változatának leleplezésére.
A kifejezetten a fejlődő piacokra szánt autó egyfajta keveréke a Fabiának, a Rapidnak és az Octaviának.
A szokásos megújulás: itt-ott látványosabb részleteket kapott az SUV.
A VW-konszern cseh márkája felvarrja a 4 éve debütált kompakt szabadidő-autó ráncait.
Az egyedi megvilágítást kapott panelt már csak komoly jóindulattal lehet hűtőrácsnak nevezni.
A VW-konszern cseh márkája nem sokkal a hivatalos leleplezés előtt kedvcsináló képeket adott ki az új modellről.
Már nem kell sokat várnunk a cseh típus negyedik generációjára.
Így is mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktáraikban.
Az elsőtől az utolsó csavarig teljesen megújult cseh kisautó alapára éppen csak becsúszott 5 millió forint alá.
Egy-egy mai autóban több száz elektronikai félvezető alkatrész van, amelyekhez most nem lehet kellő mennyiségben hozzájutni.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.