Fityisz a Vajna-lapnak – Botka baráti médiát épít Szegeden?
Immáron nem a Délmagyarországban hirdet a szegedi önkormányzat, hanem az általa kiadott ingyenes újságban, értesült a Magyar Narancs. Úgy fest, Botka az állami modellt másolja.
Immáron nem a Délmagyarországban hirdet a szegedi önkormányzat, hanem az általa kiadott ingyenes újságban, értesült a Magyar Narancs. Úgy fest, Botka az állami modellt másolja.
"Oké, hogy négy év a maximum, de mikortól számítva?" – ez a túlkorosok érvelésének alapja.
A Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő új villamosvasút előkészítését Szegeden is megkezdték a Rókusi pályaudvarnál. Az igazán látványos munka tavasszal indul.
Egyértelmű üzenetet küldött Szeged a szocialista tárgyalódelegációnak.
A nagy árvíz után épült százévesnél is öregebb házak vannak veszélyben Szegeden, amelyek pincéit nem gondozták. Egy helyi építészmérnök aggódik a belvárosi épületekért, miután látta, hogy egy ikonikus ház darabjait bontásból árulják.
A téma hasonló, az illegális migráció. A Fidesz és a KDNP aláírásgyűjtést indítanak, és személyesen is felkeresik az embereket Szegeden.
A patinás, ám védettséget nem kapott szegedi ingatlan régóta üresen áll, most egy vállalkozó úgy döntött, lebontja. Minden eleme eladó.
Az ügyvéd felmondólevelet akart aláíratni Botka László polgármesterrel.
A szegedi ELI-ALPS nyolc nagy lézerrendszere közül három már megérkezett, és az egyik esetében a helyszíni tesztüzem is sikeresen lezajlott.
Maros Ákos szerint Kerényi elbagatellizálta a bocsánatkérést.
Érdekes körülmények között indult el Szegeden Andy Vajna rádiójának adása.
Maros Ákos azt mondta, az eset után rögtön elmesélte 20 embernek a történteket, akik látták a fenekén és combján a nyomokat.
Már tíz éve vezeti Török Márk a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatát, kirobbanthatatlannak tűnik a pozíciója. De lehet, hogy a bíróság közbeszól.
Jampi egy szegedi férfi vakvezető kutyája. Idény nyáron sérült meg, amikor beleakadt a körme a vonatlépcsőbe. Jampi meggyógyult, gazdája kártérítést kapott, és az eset után a MÁV-Startnál a vakoknak, gyengénlátóknak is megszervezik az úgynevezett segítő szolgáltatást.
A 100 ezer főnél népesebb vidéki városok közül Miskolcon és Nyíregyházán lehet a legolcsóbban lakást venni, a legmagasabb árakkal Győrben és Kecskeméten szembesülhetnek a vásárlók. Új lakások mindegyik városban épülnek, de a csokot csak kevesen veszik igénybe.
A két vonat egymással szemben haladt az egyvágányú pályán, végül egymástól 400 méterre sikerült megállniuk.
Pénzmosás miatt indult eljárás két férfi ellen, akik a gyanú szerint 120 millió forintnak megfelelő dollárt szereztek meg egy brit-amerikai kettős állampolgár számlájáról - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.
Kettő, az országban egyedülálló szolgáltató laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az új berendezések a kutatásban és az orvosi diagnosztikában is használhatók.
Az Összefogás Szegedért Egyesület azt kéri, senki se vegyen többé Délmagyarországot, így tiltakozzanak a lap felvásárlása ellen.
Évek óta hajléktalanok szállják meg a szegedi mérnöki kar épülete előtti parkot és az ott lévő padokat. Ürülékszag van, és a padokat tetűfertőzés veszélye miatt kellett fertőtleníteni, de ez csak átmenetileg jelent megoldást.