Gyanúsítottként hallgatták ki a szigetvári postán meghalt csecsemő édesanyját
A 24 éves nőt kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.
A 24 éves nőt kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítják.
Az egyik projektet óvodabővítésre, a másikat turisztikai fejlesztésre hirdették, ám az Integritás Hatóság szerint versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett gyanúja merült fel.
A polgármester szerint már dolgoznak a probléma megoldásán, és jövő januárra élvezhető lesz a vízivás.
Egészen addig nem volt semmi baj, amíg el nem kezdték javítani a vízminőségét.
Az ügyészség szerint két műtőssegéd összecserélte a sóoldatot és a fertőtlenítőszert, az orvos pedig elhallgatta, mi történt.
Az előbbiek összecserélték a folyadékokat, az utóbbi pedig elhallgatta, mi történt.
A problémát a szolgáltató szerint egy egyelőre kipusztíthatatlan vasbaktérium okozza.
Vele utazott két unokája is, egyikük könnyebben megsérült.
Miután Somló Tamás többedmagával gyakran fellépett a szigetvári zeneiskola jótékonysági rendezvényén, a település most szobrot állított a 2016-ban meghalt zenész emlékére.
A 62 éves férfit két éve ítélték el Németországban, számos bűncselekményt követett el.
A videón látható, hogy a szerencsétlenül járt diák nem ütött vissza és nem sietett senki a segítségére. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A szigetvári önkormányzat költségvetési csalás miatt feljelentette a kivitelezőt, mert szerintük nem teljesítette megfelelőn a városi látványfürdő építési munkáit.
Hiányzó felirat miatt cserélhették össze a fertőtlenítőt a sóoldattal.
Szandra szállítójárművére várt Szigetvár közelében, és füvet legelt, de a 6-os útra is kisétált.
A sírhelyet felújító kőfaragók vették észre, hogy a kripta üres, holott három koporsónak is benne kellene lennie.
Annak ellenére, hogy a törvényi előírások ezt kötelezővé teszik, a Kolovics János vezette klub sem éves beszámolót, sem tao-programjait nem hozta nyilvánosságra.
Hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt találták bűnösnek Kolovics Jánost, aki 2010 és 2014 között volt Szigetvár fideszes polgármestere. Az ítélet nem jogerős.
Sokan próbáltak helyet találni a darabnak Baranyában, végül Szigetváron tartják meg az előadást.