Szijjártó: Örömmel megyek Szocsiba
A magyar külügyminiszter az oroszokkal tervezi a jövőt.
Putyin feltételekhez köti, hogy visszatérjen a feteke-tengeri gabonaszállítási kezdeményezéshez.
A NATO-tag Törökországot vezető Erdogan azt reméli, hogy a gabonamegállapodás alapján újraindíthatják a Moszkva és Kijev közötti béketárgyalásokat.
A szálloda körüli jogi vita megelőzi ugyan a háború kitörését, ám a lefoglalása mégis azt követően történt meg, hogy a Kremlből megkérték szépen Gyeripaszkát, hogy ne kritizálja az ukrajnai háborút.
A tárcavezető szerint, ha ő nem kommentálja az amerikai külügyminiszter utazásait, akkor az amerikai nagykövetnek sem kellene a magyar politikai kérdéseket kommentálnia.
Miután az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét nem engedélyezte a német ügynökség.
A versenysorozat vezérigazgatója az Ukrajna ellen indított háborúval indokolt.
Szocsiban találkozott az orosz és a török államfő, akik megállapodtak, hogy több területe növelik az együttműködést, és hogy Törökország rubelben fizet majd az orosz gáz egy részéért.
Rövidebb lesz az idei szezon az eredetileg tervezettnél.
Mostanában több dúsgazdag orosz veszítette életét.
A szerelő szerencsére jól van.
A Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplő Orosz Nagydíj Szocsiból Szentpétervárra költözik.
A pontversenyben vezető, hatszoros világbajnok nagy fölénnyel szerezte meg a pole pozíciót.
A belarusz elnök figyelmeztette a Nyugatot: „ha valakinek viszket a tenyere, készen állunk, hogy megvakarjuk”.
Lewis Hamilton csak úgy tudott győzni, hogy csapattársa átengedte neki a vezető helyet. Ezzel a britnek jókora előnye van a világbajnoki pontversenyben.
Valtteri Bottas nyerte a Formula-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. Mellőle csapattársa, a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton indulhat.
A repülőtér végében található folyó állította meg a péntek éjjeli Moszkva-Szocsi járatot teljesítő Boeinget, amelynél a landolás utolsó pillanataiba csúszott hiba. A balesetben az egyik reptéri mentőmunkás vesztette életét, a fedélzeten többen megsérültek.
Baleset történt, amelyben egy 63 éves helyi lakos életét vesztette, három gyalogos megsérült.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a szocsiban megtartott Éjszakai Hokiliga fesztiválon állt be játszani, ezt itt már többször is megtette.