A Mercedesé az első sor Szocsiban

Valtteri Bottas nyerte a Formula-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. Mellőle csapattársa, a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton indulhat.

  • MTI MTI
A Mercedesé az első sor Szocsiban

 A 29 éves finn versenyzőnek ez az idei második, pályafutásának pedig hetedik pole pozíciója.

A harmadik rajtkockát a címvédő Hamilton legfőbb kihívója, a vb-pontversenyben 40 pontos hátránnyal második német Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője foglalhatja el.

A Red Bull versenyzői, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen nem vettek részt az időmérő mindhárom szakaszában, motorcsere miatt ugyanis mindenképpen a rajtrács végéről kell majd megkezdeniük a vasárnapi futamot. Ugyanígy járt a Toro Rosso két pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley is, valamint a McLaren veterán spanyol versenyzője, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso.

Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.