Ha így haladunk, űrhajó lesz a Tesla elektromos autójából
Egy szoftverfrissítésnek köszönhetően még gyorsabban gyorsul a Model S, ami már eddig is a határokat feszegette.
Egy szoftverfrissítésnek köszönhetően még gyorsabban gyorsul a Model S, ami már eddig is a határokat feszegette.
Aki jövőre vásárol Teslát, annak számolnia kell némi pluszkiadással is.
Megvettek egy gyárak automatizálására szakosodott társaságot.
Az egyik Tesla-tulajdonos videóra vette, hogyan állítja be a Model X a megfelelő hasmagasságot.
Az autót a cég negyedéves ünnepségén láthatta a közönség, a róla készült fotók pedig azonnal a neten landoltak.
Elképesztő ütemben fejlődik az elektromos autók piacra, ahol nemcsak a Tesla a király.
Elon Muskék egy olyan fejlesztésen dolgoznak, amivel autózás közben is tölteni lehetne a kocsit.
Nincs könnyű dolguk a tűzoltóknak, és ez most éles helyzetben is kiderült.
Elektromos kamion, kisbusz és crossover is érkezhet az évtized végéig. Volt, aki azt is elképzelte, milyenek lehetnek ezek a kocsik.
A Powerwall 2 rendszere a tetőből nyeri az energiát, amit a falra szerelt akkumulátorban tárol el, így bármikor el tudjuk használni, amikor éppen nem süt a nap. Így kerek a történet.
A Toyo Tires és az Unplugged Performance közös alkotása a Sema Show-ra készült Model X.
Az elmúlt 13 negyedévben mindig veszteséges volt a Tesla, végre fordult a kocka.
Az első szériagyártású elektromos autókkal csúfos kudarcot valló márka megint visszajönne egy Tesla Model S jellegű, de még látványosabb autóval.
A Knight Rider óta vártunk arra a pillanatra, hogy megszülessen egy ilyen videó.
Továbbfejlesztették a robotpilótát, mostantól nincs szükség sofőrökre. A fejlesztés minden új Teslában elérhető lesz.
Továbbra is nagy az érdeklődés az eddigi legolcsóbb Tesla iránt.
Az olasz Nicola Franceschi az eddigi leglátványosabb munkát hozta össze.
Találtunk egy (ős)régi felvételt, amikor Elon Musk még nem a Tesla feje volt, és nem az elektromos autók dobogtatták meg a szívét.
Az amerikai eladási adatok szerint a luxusszedánok között tarolt a Model S.
A töltőállomás hálózat megállt az egykori szögesdrótnál.