Rekordalacsony a vízállás a Tiszán
Példátlan szintre apadt Szolnoknál a folyó.
A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai a Maroson már előrajzást észleltek az elmúlt napokban, ami azt jelenti, hogy bármikor beindulhat a kérészek tömeges rajzása a Tiszán.
Fokozottan ellenőrzik a kérészek biztonságát a rendőrök tiszavirágzás, azaz a kérészek tömeges rajzása, násztánca idején.
Pénteken indul a PET Kupa idei első szemétszedő versenye a Tisza-tavon. A több mint 200 indulót 50 előre feltérképezett szennyezett helyszín és “petbánya” várja.
Idén tizedik alkalommal rendezik meg a PET Kupát Felső-Tiszán, és ahogy az elmúlt két évben, lesz a Tisza-tavon és a Bodrogon is többnapos hulladékgyűjtő verseny. Jelentkezni február végéig lehet, immár mobilappon is.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szerint a mikroműanyagok a szennyvízzel kerülnek a folyókba.
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az eset körülményeit.
Az elmúlt két évben csak a Tisza-tónál 80 tonnányi hulladékot emeltek ki a folyóból a PET kupások. A műanyagszennyezés mértékét jól jelzi, hogy a Kiskörei vízlépcsőnél egy kisebb hulladékkezelő központot kell kiépíteni, aminek még akkor is évekig lesz dolga, ha azonnal megszűnne a PET-palackok tiszai utánpótlása.
A férfi még vasárnap ugrott a folyóba, holttestét kedden találták meg.
A műanyaghulladék nagyját újra tudják hasznosítani, hajó és szemeteszsák is készül így.
Egy magyar család évtizedeken és földrészeken átívelő története Szűcs Péter első regénye, a Dharma, amelyben D. Tóth Krisztina szerint élnek a lelkek, megszólal a természet, és lüktet a történelem.
Dombrád újabban olyan népszerű, hogy a falu polgármestere szerint egyáltalán nincs most eladó nyaralójuk.
A folyó középső részén szerdától esténként már ezres nagyságrendben rajzottak a kérészek, a Hortobágyi Nemzeti Park ötleteket is ad ahhoz, hol érdemes megfigyelni a különleges látványt.
A 11 és 13 éves gyerekeknek nem lett bajuk.
A Tisza felső szakaszán a magas vízállás miatt több településnél szünetel a kompközlekedés.
Éjjel-nappal dolgoznak a szakemberek.