11 ezer doboz cigaretta hevert a Tisza mellett
A pénzügyőrök egy töltés melletti erdős részen leltek rá a tizenegymillió forintot érő csempészárura.
A pénzügyőrök egy töltés melletti erdős részen leltek rá a tizenegymillió forintot érő csempészárura.
Haladnak a nyaralóhajózás feltételeinek megteremtésével, és már megvannak a tervek a kiskörei raftingpályához is.
A gépsor hatékonysága nem lesz 100 százalékos, de a szemét nagyját elvileg kiszűri majd.
Rengeteg hulladékot hozott magával az árhullám, a szemét a vízlépcsőnél gyűlt össze.
A tiszavirág védett kérészfaj, természetvédelmi értéke egyedenként tízezer forint.
Sok mikroműanyag lehet a hazai folyók üledékében, ami a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói szerint jelentős környezeti kockázattal járhat.
A vízlépcső megállította az áradó folyó által összeszedett szemetet, ezt később majd lehalásszák róla.
A Duna vasárnap délután tetőzik Budapesten, de nem kell lezárni a rakpartokat.
Elkészült az első, egész bolygóra kiterjedő elemzés a szabályozatlan vízfolyásokról, amely feltárja, hogy a folyók állapota súlyosan leromlott. A jelentés javaslatot tesz a még szabályozatlan folyók állapotának fenntartására, amit ki kell egészítenie a szabályozott folyók helyreállításának is – közölte a WWF Magyarország.
Az elektronikus kézifék romolhatott el, ezért gurulhatott a folyóba a kocsi.
A Tisza hullámterét rendezheti egy másik céggel közösen.
Minden a következő időszakon, a vízgyűjtőkön bekövetkező időjárástól függ, és attól, milyen gyorsan olvad el a hó.
A tiszacsegei komp jégzajlás miatt nem közlekedik.
Az MTI fotósa a levegőből készített felvételeket a folyókról.
A kutya már majdnem elmerült, egy hajszálon múlt az élete.
Egy vízi rendőr figyelt fel a mínuszokban bolyongó asszonyra, aki Tiszavárkony külterületén sétált.
A két férfi a felborult csónakba kapaszkodott, harmadik társuk kiúszott a partra, de a kimerültségtől csak feküdt a parton.
A PET-kupa szerint a szemét nagy része azért kerül a folyóba, mert az ukrán hulladékkezelési program nem működik rendesen.