Megállt a szíve egy tusnádfürdői wellnessközpontban egy 15 éves magyarországi fiúnak
A fiú épp úszott, lesüllyedt a medence aljára, az újraélesztési kísérletek nem jártak sikerrel. A család a nagyszülőkkel együtt nyaralt az erdélyi városban.
A fiú épp úszott, lesüllyedt a medence aljára, az újraélesztési kísérletek nem jártak sikerrel. A család a nagyszülőkkel együtt nyaralt az erdélyi városban.
A szervezet ellen az után indult vizsgálat, hogy a flamand közszolgálati televízió bemutatta a rasszista szervezetet.
Anyamedvék és bocsok randalíroztak több ház udvarán is.
Három nap alatt a másodikat gázolták el az A1-es autópályán. Közben Tusnádfürdőn négy napon belül két medvét lőttek ki.
Az állatot veszélyesnek ítélték, bejárt a városba. Négy napon belül ez a második medve, amit lelőttek Tusnádfürdőn.
A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét – közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.
Úgy terjedt el, Orbán Viktor fiatal belga rajongóival találkozott Tusnádfürdőn, ennél eggyel bonyolultabb a kép.
A tusnádfürdői vadászok 11 medvebocsot is kilőttek volna számos felnőtt állat mellett, de a román Környezetvédelmi Minisztérium az anyák és bocsok áthelyezéséről döntött.
Orbán Viktort fiatal belga rajongók keresték fel Tusnádfürdőn, a magyar miniszterelnök pedig kedélyesen válaszolgatott csodálóinak. "Minden nemzet azt kapja, amit megérdemel. Fel kell ébredni, mielőtt baj lesz." – Többek között ezt üzente a miniszterelnök a belga népnek.
Az állatok „kiemeléséről” döntött a területért felelős vadásztársulás.
A videón látható medve egyre jobban megvadul, miután kölykei egy szemetes konténer foglyai lettek.
Megvadult anyamedve sebesített meg két embert, az egyiküket műteni kell.
Leginkább a magyar kormány (és pár hű embere) profitálna abból a nagy ívű regionális együttműködésből, amelynek tervét Orbán Viktor vázolta fel Tusnádfürdőn. De vannak esetek, amikor még az sem.
Nem menekült az autóktól, és lényegében modellt állt a fotózáshoz az a medve, amellyel a hvg.hu Tusnádra utazó stábja találkozott a Szent Anna-tó közelében, és amely vélhetően abban bízott, hogy dobnak neki az emberek valami ennivalót. Persze, eszébe ne jusson senkinek közel menni hozzá, mi sem tettük.
Nagy változás jön szeptembertől - lengette be Orbán Viktor miniszterelnök Tusványoson, aki újra elővette a illiberális demokrácia kifejezést, nagyon fontosnak nevezte az EP-választást, és az Európai Bizottság napjait már visszafelé számolja. Összefoglaló a miniszterelnök beszédéből.
A luxusból egy fesztiválon sem enged az a NER-alkalmazott, akit Tusnádfürdőn kapott le kollégánk. De mint látható, a sár sem enged abból, ami a lényege, így fordulhat elő, hogy a webáruházak szerint 475 dollárért kapható Louis Vuitton-bakancs éppen úgy néz ki, mintha egy istállósfiúé lenne.
Illiberális demokrácia, Donald Trump melletti kiállás, a nemzetére rárontó baloldal - az elmúlt években jócskán voltak emlékezetes mondásai Orbán Viktornak a Bálványosi Nyári Szabad Egyetemen. Épp választás előtti beszéde nem sikerült ütősre, idén újra próbálkozhat valamivel, amit sokáig emlegetünk. Visszatekintés Orbán elmúlt évi beszédeire.
Tavaly a földre rántva hallgattatták el Tusnádfürdőn az Orbán Viktor politikája ellen tiltakozó Ladó Andreát, akit a csendőrség meg is büntetett rendbontásért. A nő fellebbezett, most a hvg.hu-nak elmondta, a bíróság jogerősen neki adott igazat: a szólásszabadságba belefér, hogy kifütyüljék a miniszterelnököt. Idén nem tiltakozik, és bár most úgy látja, a tavalyinak sem volt értelme, nem bánta meg.