A világ végére is elköltözhetünk ezzel az elképesztő lakóautóval
A 6,6 literes V8-as dízelmotorral szerelt amerikai monstrum révén szinte bárhova eljuthatunk.
A 6,6 literes V8-as dízelmotorral szerelt amerikai monstrum révén szinte bárhova eljuthatunk.
Végre elkezdődik a vébé igazán izgalmas szakasza: a legjobb 16 csapat között dől el, kik tartoznak az igazi élmezőnyhöz.
A 12 nagy vasutas szakszervezet közül négy utasította el korábban azt a megállapodást, amit most törvénybe iktatnak.
Egy bírósági döntés szerint nincs szükség arra, hogy külön szakértő vizsgálja át a korábbi elnök floridai házában lefoglalt iratokat és megállapítsa, hogy azok közül mi tartozik a hatóságokra és mi nem.
A Floridában, kormányzóként aratott fölényes győzelme esélyes republikánus elnökjelöltté tenné Ron DeSantist, ha nem állna útjában a 2024-es indulását máris bejelentő Donald Trump, aki a félidős kongresszusi választásokon bebizonyította, hogy képes megveretni a saját pártját. DeSantis generációváltást hozna, ám az alapvető gazdasági, politikai és kultúrharcos ügyekben ugyanazt képviseli, csak higgadtabban és következetesebben, mint Trump.
Hakeem Jeffries az első színes bőrű vezető a kongresszusban.
Az orosz magánhadseregnek nevezett, ám igen közeli Kreml kapcsolatokkal rendelkező Wagner-csoportot Afrikában, Szíriában és Ukrajnában is háborús bűncselekményekkel vádolják.
Melanie Waldent kétévesen rabolta el bébiszittere, aki Melissa Highsmithként nevelte fel.
Szerdán elnöki pompával fogadják Washingtonban az oda érkező francia államfőt. Emmanuel Macron és Joe Biden tárgyalása azonban minden lesz, csak nem pompázatos.
Ketten voltak a gépen, amely még vasárnap akadt fenn egy villanypóznán a ködös időben. A pilóta és az utas is súlyosan megsérült. A baleset miatt 120 ezer ügyfél maradt áram nélkül a környéken.
Az amerikai Chevron újra részt vehet az olajkitermelésben Venezuelában, ahol Donald Trump rendelete miatt 2019 óta ez tilos. Az előző elnök így próbálta megbuktatni Maduro baloldali populista rendszerét, de a mostani olajválság felülírta ezt az elképzelést.
Nemzetbiztonsági kockázatnak tartják a kínai cégek tevékenységét.
Az első félidő az izgalmas, a második az álomba ringató gólnélküli focit mutatta be. Anglia esélytelen ilyen játékkal a vb-címre, az USA bíztató, de eredménytelen focit játszik, a B csoportban minden nyitott a harmadik csoportkör előtt.
Football vagy soccer? Talán a gyönyörű játék hivatalos elnevezéséről is szól a katari világbajnokság B csoportjának pénteki mérkőzése: kövesse velünk élőben Anglia és az Egyesült Államok összecsapását!
Vasárnap töltötte be nyolcvanadik életévét Joe Biden, s ezzel ő lett az első, aki a kilencedik X-ben is amerikai elnökként tevékenykedik. Miközben családtagjai és kollégái megemlékeznek a nagy napról, sokan akadnak, akik megkérdőjelezik, jó ötlet lenne-e Biden részéről indulni a második elnöki ciklusért is: ha nyer, és végig hivatalban marad, akkor 86 évesen költözne ki a Fehér Házból.
Bár a pontos összegeket még nem tudni, a fejlődő országoknak évente több százmilliárd dolláros káruk származhat a klímaváltozás miatt.
Hszi Csin-ping kínai elnök jobb, egészségesebb kapcsolatot kíván teremteni Kína és az Egyesült Államok között. Washington ugyancsak pozitívan ítélte meg a legutóbbi magas szintű találkozókat.
A trumpizmus rombol és megoszt, még a legrendíthetetlenebb jobboldaliak körében is, írja az amerikai lap szerkesztőségi vezércikkében.
Mostanra lett meg az amerikai félidős választás eredménye: a Képviselőházban a republikánusok szereztek többséget, a Szenátus a demokratáké maradt. Donald Trump a győzelem megünneplése után szerette volna bejelenteni, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson, ehhez képest úgy indította el a kampányát, hogy a saját pártján belül is egyre többen őt kiáltják ki bűnbaknak. De hiába boldogabbak a demokraták, a következő két évben sokkal több kompromisszumra lesz szükség, mint eddig volt.
Nem kis részben Donald Trumpnak köszönhetik a republikánusok, hogy csalódást hozott számukra a félidős kongresszusi választás. Ennek ellenére a volt elnök ismét bejelentkezett a posztra, és jó eséllyel 2024-ben is Joe Biden lehetne az ellenfele, holott mindkét pártnak és az országnak is jót tehetne a generációváltás.