„Hát ilyen bátrak ők” – a Hirado.hu akcióját nem hagyta szó nélkül a Válasz Online újságírója
Vörös Szabolcs eddig nem reagált a róla szóló, a kormányközeli sajtóban megjelent számos lejárató anyagra.
Vörös Szabolcs eddig nem reagált a róla szóló, a kormányközeli sajtóban megjelent számos lejárató anyagra.
„A Szuverenitásvédelmi Hivatal alaptalanul rágalmaz és hazudik” – közölte már korábban a szerkesztőség, amely most személyiségi jogi pert is indít a Lánczi Tamás-féle hivatal ellen, amely meredek állításokat tett a portál Zelenszkij-interjúja miatt.
A pénzmozgás célja a portál szerint elsősorban a belügyminiszter-helyettes beágyazottságának javítása a dunakanyari választókerületében.
A lap interjút közölt Böjtével, de annak megjelenése előtt a szerzetesre súlyosan terhelő információk szivárogtak ki. Több kérdést küldtek neki, egy nappal arrébb tolták a megjelenést – választ azonban így sem kaptak.
Az újságíró múlt héten jelentette be, hogy távozik a 444-től.
Olykor az is tanulságos, hogy miért nem készülhet el egy interjú.
Nem bontotta ki az igazság minden részletét Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, amikor 2021-ben az előválasztáskor céges érdekeltségének offshore hátteréről nyilatkozott. A jogerős bírósági ítélet szerint az erre rávilágító Válasz Online megalapozottan írta emiatt róla, hogy hazudott.
Tanárballagás – így nevezik a szervezők a keddi tüntetést. Azt mondják, szeretnék megmutatni, hogy „az elégedetlenség és a tenni akarás nem függ világnézettől, de még pártszimpátiától se”.
Kásler Miklósnak az időközben szétrobbantott csúcstárcája még azért nyújtott be keresetet a portál ellen, mert az feltárta a Királyok és Szentek kiállítás botrányos hátterét.
„Budapest nagyon is élő főpolgármestere vagyok a ciklusom közepén” – mondta Karácsony Gergely, cáfolva G. Fodor Gábort, aki szerint ő "élőhalott" politikus. A főpolgármester arról is beszélt: vállalja a maga szerepét az ellenzék lesújtó választási eredményében, de nem látja, hogy mások is így tennének.
Bayerné dr. Matusovits Andrea a Válasz Online újságíróját perelte be állításai miatt és vesztett.
Az RTL a törvényeknek megfelelően ingyen is leadja a jelöltek reklámjait, több online portál viszont pénzért sem. A HVG-ben és a hvg.hu-n lesz lehetősége a jelölteknek kampányhirdetést közzétenni.
Az Emmi a projekt élére A pozsonyi csata című botrányrajzfilm egyik szakértőjét delegálta.
A magyar nyilvántartás szerint Ráczné Földi Juditnak már nincs köze offshore vállalkozáshoz, a hivatalos szlovák nyilvántartás szerint azonban van. A DK azt ígérte, bepereli a lapot, a Heti Válasz közleménye szerint ezt várják is.
A Válasz Online-t perelte be az üzletember.
Az Index volt főszerkesztője a Válasz Online-nak nyilatkozva arról beszélt, szerinte fontos kérdés, hogy Bodolai László 2018-ban miért adta el az Indamediának azt a céget, amely a független működés záloga volt. Dudás Gergely szerint egy normális országban tömeges felmondáshoz vezet, ha a tartalmat alapvetően érintő átalakítási tervekkel szemben fellépő szerkesztőség vezetőjét kirúgják.
A V4-es egység miatt tett keresztbe a magyar kormány az EU-s 2050-es klímacélnak, állítja a VálaszOnline, Lengyelországnak ugyanis sokkal keményebb dió lemondani a környezetszennyező szénről, mint nekünk.
Schmidt Mária járt pórul a kormánypárti médiabirodalmi belső átszervezésekkel, a kormányoldal pozíciót vesztett emberei a XXI. Század Intézetben nyalogatják sebeiket, írja a Válasz Online. Várhatóak további változások is, de egyelőre a Mandiner nyomtatott hetilappá válása tűnik a legvalószínűbbnek.
Interjút adott a Válasz Online-nak Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Szerinte a Jobbik ugyanaz maradt, a baloldal és véleményformálói nagy hibát követtek el, amikor kiengedték a karanténból. Ezért a baloldal és a Jobbik összefogását meg kell akadályozni, az ugyanis káros a zsidóságnak, ezt képviselik az EMIH-hez kapcsolható médiumok, a 168 Óra és a Klubrádió. Manfred Weber "performansza a Dohány utcai zsinagógában pedig nem tett jót a magyarországi zsidóknak.
A volt köztársasági elnök belőtte az új online Válasz helyét, amelynek szerinte jó helye lesz a független oldalak között.