Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

hvg.hu Gazdaság

Megszűnhet a Szép-kártya is

Kivezeti a cafetériarendszerből a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját a kormány 2018-tól – állítja a Magyar Nemzet.

hvg.hu Vállalkozás

Beterelnek egy akolba, és még fizetni is kell érte – Mi az?

Ismét itt a régi az ötlet: lépjen be minden vállalkozás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarába. Az elképzelés lényegében csak az MKIK vezetőinek tetszik, de nekik a jelek szerint nagyon. Most új ideológiát gyártottak hozzá. Hogy aztán egyszer megkérdezik-e erről a vállalkozásokat is, azt továbbra sem tudni. Mindenesetre utóbbiak fizetnek már most is, nem is keveset, és leginkább a semmiért.

hvg.hu Gazdaság

Belháború a takarékoknál: Demján embere csak engedéllyel nyilatkozhat

A Takarékbank vezérigazgatójának jóváhagyásához köti Demján Sándor kulcsemberének takarékokkal kapcsolatos nyilatkozatait a szektor központosítását végrehajtó integrációs szervezet tanácsadó testülete. A kezdeményezést a szektor 85 százaléka aláírta, egyes beszámolók szerint félelemből.

MTI Vállalkozás

VOSZ: nem javítják a cégek közérzetét a beadott adótörvények

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint a jövő évi adótörvények az Országgyűlésnek pénteken benyújtott javaslat alapján a vállalkozások szempontjából nem tartalmaznak jelentős változást, de a cégek közérzetét javító intézkedést sem.

hvg.hu Gazdaság

Orbán: örülök, hogy az IMF nem volt itt

Olyan változások előtt áll Európa, melyek csak a 90-es évek eleji drámai politikai változásokhoz foghatók. Közép-Európa ennek nyertese lehet, de Magyarország most azért küzd, hogy ebbe a körbe beletartozzon, és ne a Nyugathoz csatlakozzon – mondta Orbán Viktor a Vállalkozók Országos Szövetsége csütörtöki rendezvényén, melyen azt is elmondta, hogy az IMF-fel az elmúlt másfél évet nem lehetett volna végigcsinálni.

hvg.hu Gazdaság

Demján: Orbán gondolkodjon el

Kétezermilliárdos befektetési alap létrehozására tett javaslatot Orbán Viktornak Demján Sándor nagyvállalkozó, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke a szervezet rendezvényén, melyen részt vett a miniszterelnök is. Az alap forrása hitel, privatizáció vagy szolidaritási kötvény lehet.

1 2
Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Kerekesszékbe került David Hasselhoff

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Hihetetlen mértékben nőtt az Operettszínház támogatása, miközben egyre kevesebb az előadás

Hihetetlen mértékben nőtt az Operettszínház támogatása, miközben egyre kevesebb az előadás

Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Venezuelai ellenzéki aktivistákat menekítettek az Egyesült Államokba, Marco Rubio hősöknek nevezte őket

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Új funkciót kap a Google, ennek örülni fog

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Blokkolták a bebörtönzött isztambuli polgármester X-fiókját Törökországban

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Külföldön fejlesztene infrastruktúrát Mészáros Lőrinc, új céget alapított

Külföldön fejlesztene infrastruktúrát Mészáros Lőrinc, új céget alapított

A címlapról ajánljuk