Jogellenesnek minősítette a vasutassztrájkot a bíróság
A vasutasok sztrájkja hivatalosan szeptember ötödikén kezdődött volna.
A vasutasok sztrájkja hivatalosan szeptember ötödikén kezdődött volna.
Azt nem árulta el a MÁV, hogy mennyi pénzt oszt szét.
Testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel. A vasúttársaság munkatársaik biztonságára, valamint az utasok és vagyontárgyaik védelmére hivatkozva vezette be az intézkedést.
Sopronban ismét csődbe ment egy focicsapat, ezúttal a Soproni Vasutas. Patinás, 97 éves klubról van szó, játékosai még az Aranycsapat ellen is küzdöttek. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan fordulhat az elő, hogy miközben az állam százmilliárdokat költ focira, Sopronban a fizetésekre sem futja.
Szakadt, kopott ruhában kénytelen dolgozni több száz vasutas. A MÁV azt ígéri, hogy év végéig új uniformist kapnak, de a dolgozók már nem bíznak ebben. Azt mondják, hogy évek óta csak ígérgetik nekik az új ruhát – írja a hétfői Népszabadság.
A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden, Budapesten.
A felszámított költségek miatt akár kétévnyi hozamot is elbukhat évente az az önkéntes nyugdíjpénztártag, aki rosszul választott kasszát – derül ki az azenpenzem.hu nyugdíjpénztár-piaci körképéből.