Özönlenek az új lakosok a budapesti agglomerációba
Csak Érden 800 fővel nőtt a lélekszám tavaly óta, de Szigetszentmiklóson és Veresegyházán is több százzal többen élnek, mint egy éve.
Csak Érden 800 fővel nőtt a lélekszám tavaly óta, de Szigetszentmiklóson és Veresegyházán is több százzal többen élnek, mint egy éve.
A kocsi kiégett, a vezetője elfutott, a ház fala összedőlt.
Az egyik áldozatot nyakon, a másikat arcon szúrta egy házi őrizetben lévő férfi.
Immár két évtizede működik Veresegyházon a GE repüléstechnikai üzletágának, az Aviationnak az üzeme. Casey Ott-tal, a helyi vezetővel több közt arról beszélgettünk, hogy milyen hatással volt a 2001 szeptemberi merényletsorozat a magyarországi gyárra, illetve hogyan küzdenek meg a munkaerőhiánnyal.
Az RTL Híradó információi szerint alig pár hete vette a sofőr azt az autót, amellyel karamboloztak hétfő hajnalban Veresegyházán. Négyen ültek bent, hárman túlélték, az Újpest 17 éves focistájának életét nem tudták megmenteni.
Olyan szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék Veresegyház, Mátraverebély és Kiscsécs gazdálkodásában, hogy azt kérik, függesszék fel az állami támogatásokat.
Homlokegyenest másképp emlékezik a Budapest–Vác-vonalon egy felsővezeték-szakadás okozta hétfő-keddi káoszra a MÁV és az utazóközönség. Az utasok szerint nem volt megfelelő az tájékoztatás, ha volt egyáltalán, a vasúttársaság viszont állítja, a Nyugati pályaudvaron minden elvárhatót megtett azért, hogy informálja az utasokat.
A GE a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez – írta a Világgazdaság.
Az igazgató állítólag azért tanácsolta el a gyereket – ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bántalmazást –, mert az anya nem tett panaszt, csak a szülőin hozta fel a témát. Az ombudsman szerint súlyos visszásság történt.
Csodával határos módon élte túl vasárnap a veresegyházi vasúti balesetet az a nő, aki a hírek szerint a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre.
Kigyulladt egy családi ház a veresegyházi Julianus utcában. Egy idős férfi meghalt, feltehetően füstmérgezés végzett vele.
A 76 éves Pásztor Béla 1989-ig tanácselnökként, utána polgármesterként volt a Pest megyei település első embere. Családja ellenzi, de októberben is elindul a posztért, mint mindig, ezúttal is független jelöltként.
Az aligátorteknősnél is nagyobbra növő és annál sokkal veszélyesebb keselyűteknőst fogtak ki egy veresegyházi tóból. Az MTI fotókat is közölt azt állatról.
Az aligátorteknősnél is nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb úgynevezett keselyűteknősre bukkantak vasárnap délután egy veresegyházi tóban. Magyarországon most először találtak ilyen állatot – közölte a Fehérkereszt Állatvédő Liga helyszínen tartózkodó kurátora.
75 százalékot kapott a rekorder.
A fiatal lány a 8 órás vonathoz sietett, mikor egy erdős részen valaki megtámadta. Meztelenül tért magához.
Mindent megtett a GE, hogy a digitális iparvállalattá alakítására figyeljen a sajtó, ne csak arra, hogy a fényforrásüzletág tervezett eladása miatt ötezer magyar dolgozó aggódhat, mi lesz a munkahelyével.
Az első hírek szerint eszméleténél maradt az az ember, akit Veresegyházon gázolt el a vonat. Kórházba vitték.
Vasárnap elhunyt a 86 éves Irénke néni, aki a pályaudvar főbejáratánál árulta saját készítésű süteményeit - írta egy ismerőse a Facebookon.