MTI Tech

Megfejtették, hová menekültek pompeji túlélők

A Vezúv kitörése Kr. e. 79-ben csaknem kétezer ember halálát okozta Pompejiben és Herculaneumban. De sokan elmenekültek, és egy új kutatás azt derítette fel, hogy hol telepedtek le az után, hogy az otthonuk hamuvá lett.

MTI Világ

Ha kitör a vulkán, százezreket kellene evakuálni

A Vezúv kitörése esetén 800 ezer ember evakuálása válhat szükségessé az olasz katasztrófavédelem által kidolgozott legújabb vészforgatókönyv szerint, amelyet a szombati sajtó ismertetett.

MTI Világ

A Vezúvban tüntet hat olasz munkanélküli

Hat munkanélküli ereszkedett le hétfő hajnalban a Vezúv kráterébe, ahonnan addig nem távoznak, amíg Campania régió segélyt nem nyújt egykori munkaadójuk talpra állásához.

MTI Tech

Egyre magasabb a Vezúv

Nyolcvan métert emelkedett az utóbbi húszezer év alatt a Vezúv, Európa egyik legnagyobb vulkánja évente négy milliméterrel lesz magasabb.

MTI Tech

Miről árulkodik a kétezer éves sírfelirat?

Majd kétezer éves elválás után brit kutatóknak köszönhetően "találkozott" egy sírfeliraton a pompeji házaspár. A darabokra tört márványtáblát 1813-ban fedezték fel a Via dei Sepolcri-n, azaz a Sírok útján, amelynek mentén találhatók Pompeji legismertebb és legépebben fennmaradt sírkamrái.

Feltámasztotta legendás mobilját a Motorola, itt az új (és méregdrága) Razr

Feltámasztotta legendás mobilját a Motorola, itt az új (és méregdrága) Razr

Erősebb az időnél: hazánkban a 40. szülinapos jubileumi G-osztály

Erősebb az időnél: hazánkban a 40. szülinapos jubileumi G-osztály

Trócsányi szerint csak egy báb volt, amikor meghallgatták biztosjelöltként

Trócsányi szerint csak egy báb volt, amikor meghallgatták biztosjelöltként

Egy új szoftver 2 perc alatt kideríti egy hírről, hogy igaz-e

Egy új szoftver 2 perc alatt kideríti egy hírről, hogy igaz-e

Visszatér a kultikus űrsorozat, folytatódik a Kozmosz

Visszatér a kultikus űrsorozat, folytatódik a Kozmosz

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Matolcsy leírta, szerinte hogyan kellene helyrehozni a kudarcot valló eurót

Eltakarítja az Apple az összes e-cigis appot

Eltakarítja az Apple az összes e-cigis appot

Ellenőrizze a téli gumiját, mielőtt a rendőr teszi

Ellenőrizze a téli gumiját, mielőtt a rendőr teszi

Kiderült, mennyit áldoz a kormány a szegedi kézilabdacsarnokra

Kiderült, mennyit áldoz a kormány a szegedi kézilabdacsarnokra

Túl sok a koraszülött Magyarországon, de az anyáknál a csodafegyver

Túl sok a koraszülött Magyarországon, de az anyáknál a csodafegyver

Soros György: A berlini faltól az új falakig

Soros György: A berlini faltól az új falakig

A címlapról ajánljuk