Egyenesen a rendőrségre vitte a részeg utast egy ózdi buszsofőr
Az emberöléssel fenyegetőző férfi ellen eljárás indult.
Az emberöléssel fenyegetőző férfi ellen eljárás indult.
Az IC-khez a leginkább kihasznált idősávokban lehetőség szerint egy-két kocsival többet kapcsol majd a MÁV.
Újabb átcsoportosításokról jelentek meg kormányhatározatok.
Minden eddiginél kedvezőbb bérletrendszerrel igyekszik a kormány az utazók kedvében járni. A Vármegye- és Országbérlet hasonló (csak egy kicsivel drágább), mint amit Németország vezetett be párt hete az általános drágulás hatásait enyhítendő. A vármegyebérlet ettől függetlenül olcsóbb lesz mint a BKK-bérlet és egyaránt érvényes lesz a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV vonatain, illetve a Volán buszain, de azért lesznek kivételek.
Saját kollégája buszának üzemanyagát dézsmálhatta egy Volánbusz-sofőr, akit a szakszervezet szerint le is videóztak közben, a busztársaság viszont állítja, az a felvétel semmit nem bizonyít. Mégis beadatták a férfivel a felmondását.
Az újítás elsősorban az agglomerációban élőknek nyújt segítséget.
A leggyakrabban telefont, pénztárcát, táskát felejtenek a járműveken és a megállókban.
Van, aki a BKV-nál lehúzott műszak után átül a Volánbusz járműveibe, hiába írja elő a munkaszerződés, hogy csak kipihenten lehet vezetni.
A MÁV több kocsival és egy rendes munkanapihoz nagyon közelítő menetrenddel készül az ünnepekre, a Volánbusznál több járatritkítás is lesz.
Petíciókkal ostromolják polgármesterek és civilek a közlekedési tárca új vezetőjét, mert több ezer család életét nehezíti meg a MÁV és a Volánbusz december 11-étől életbe lépő új menetrendje. De ez csak az egyik zavaros ügy a Palkovics László és Vitézy Dávid távozása után átalakuló távolsági közlekedésben.
A vasútvonalak közel harmadát érintik a december 11-től érvényes változások.
Az EU-ban kötelező, nálunk azonban még mindig bajos a helyközi buszos piac liberalizációja. A MÁV évtizedes felmentést kap.
A tanárokéhoz hasonló egységes tiltakozástól más szakmák esetében egyelőre nem kell tartania a kormánynak, a felhalmozódott feszültségek azonban a közszféra számos területén gyúanyagot szolgáltatnak az elégedetlenség kifejezéséhez.
Ha nem vezetnek eredményre a bértárgyalások, akár egész napos munkabeszüntetésre lehet számítani.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet szerint nemcsak az ő tagjaik sztrájkolnak, a legnagyobb érdekképviselet tagjai is jelezték több megyéből, hogy nem veszik fel a munkát.
Kedden a társaságnál működő egyik szakszervezet hirdetett meg 120 perces munkabeszüntetést.
Egyelőre azonban a sztrájk feltételeiről sem sikerült megállapodniuk a feleknek. A Volánbusz szerint csak dolgozóik kis része tiltakozik, szolgáltatás pedig lesz.
Idén és jövőre is húsz-húsz százalékos alapbéremelést akarnak, mert a mostani 1650 forintos órabért megalázóan alacsonynak tartják.
A Volánbusz Mercedes eCitaróinak már a beszerzése is botrányosra sikerült, ugyanis egyértelműen politikai és nem szakmai döntés született, amikor kiválasztották a típust. Az elektromos buszok karrierje később sem alakult túl jól. A 7,35 milliárdért vásárolt Mercedesek ritkán vannak forgalomban, inkább állnak, mint mennek. A Volánbusz szerint minden rendben van a budapesti agglomerációban közlekedő eCitarókkal, a tények azonban mást mutatnak.
A BMW-s második előzési kísérlete “sikerült”, de szemből jött a menetrend szerinti Volánbusz.